2012. október 17 | Várad | Társadalom

Rimler Károly ünnepi beszéde a városháza megnyitásakor

ÜNNEPI BESZÉD

felolvasta Nagyvárad-város uj székházának megnyitási ünnepélyén Rimler Károly polgármester

NAGYVÁRAD.

Boros Jenő könyvnyomdája.

1904.

Méltóságos Főispán úr!

Tisztelt vendégeink!

Tekintetes Törvényhatósági Bizottság!

Mélyen meghatva, s a hála érzetével szivemben emelem fel első izben szómat Nagy-Várad város törvényhatóságának eme diszes uj székházában. Mély megilletődés járja át lelkemet, mert egész valómban érzem e pillanat fontosságát; e nap nagy jelentőségét szeretett városom történetében, s hála száll ajkaimról a mindnyájunk sorsát intéző nagy mindenség Urához, hogy e magasztos ünnepnapot mindnyájunknak megérni engedte.

Rendszerint minden törvényhatósági ülésnek első tárgya a polgármester jelentése az elmúlt hónap közigazgatási állapotáról, ez ünnepélyes alkalommal sem térek el a törvény által előirt gyakorlattól, de nem egy röpke hónap meg meg ujuló eseményeit foglalom jelentésbe, hanem a tekintetes Törvényhatósági bizottság s mélyen tisztelt vendégeink szives engedelmével, letűnt évszázadoknak változatos eseményeit kivánom rövid és nagy vonásokban ismertetni.

Emeljük fel egy pillanatra sürü fátyolát a mult köd-boritotta világának, ez ünnepélyes óra igen alkalmas az elmélkedésre, ismerjük meg történelmi multunk kimagasló alakjait, romokban heverő s egykori nagyságát hirdető alkotásait, városunk múltját feltárva, ejtsünk egy könnyet itt porladozó ősatyáink hamvai felett, szólaltassuk meg a köveket, s ha városunk történelmi múltjának megismeréséből azt a tanuságot vonjuk le, hogy a rög iránti elválaszthatatlan szeretet, az önzetlen hangya szorgalmú munkálkodás, a törhetlen hazaszeretet voltak azok az erények, a melyek az ezer évnél idősebb múlttal biró városunkat ezer és ezer veszély közepette a végenyészettőli megmentették s ha ez ünnepélyes pillanatban szent fogadalmat teszünk, hogy ősatyáink nemes nagy erényeit követendő példányképül állitjuk fel magunknak, ugy bizony mondom méltóan ünnepeljük meg a mai szép napot.

Igen tekintetes Törvényhatósági bizottság! Saxa loquntur, csak meg kell érteni szavukat, nemcsak füleinket kell kitárnunk a mult eseményeinek megértéséhez, hanem sziveinket is, s ha nem a mai önző ideges élet világ prizmáján keresztül, kicsinylő mosolylyal ajkunkon biráljuk a multak eseményeit, ha él bennünk a szilárd akarat a nagy és nemes tettek követésére, a mult hibái és bünének elkerülésére ugy becses kincses házat tár elénk a mult, ősi városunk történelmi múltja, melyet megismerni kötelessége e város minden igaz fiának.

Ha van a multban tanuság – a minthogy van, – ha a történelem ismerete, a multak emlékeinek megbecsülése záloga egy boldogabb jövönek, ugy bizonyára városunk történelmi multja sok és becses adatot nyujt a tanulni akaró elmének, ezért választottam polgármesteri jelentésem tárgyául a különböző történeti kutfők s városi levéltári adatok felhasználásával szeretett városunk multjának igen rövid, mondhatnám dióhéjba foglalt ismertetését.

Nagyvárad alapitásának történetét sürü homály fedi. A históriai időből való történetének nagy része áldozatul esett gyászos, de dicsőséges multjának, a melyben a rettenetes pusztulás a vér és tüz, a gyász és korom megsemmisitik az utókor előtt gyakran annyira becsessé vált kincseket. Ennek következménye azután, hogy Nagyvárad története a legendákra van utalva. A kő és bronzkorszak időbeli leletek bizonyitják, hogy e város határában helyet szerzett magának az ősember; a Körös folyó elnevezése némileg bevilágit a római korba, mert az államalkotó, hatalmas nép jól ismerte a bájos Körös völgyet és hévvizeket a gazdag alföld rónáival együtt és hogyha rámutatunk arra a két sirleletre mely még az 1824 ik évben a hévvizeknél látható volt, s melyeknek feliratai tanúbizonyságot tettek arról, hogy a rómaiak ismerték a hévvizeket, nem szabad egészen tévedésnek tekintenünk azok állitásait, kik Ulpianum várost Nagyvárad határába helyezik.

A római korszak letünte után a népvándorlás egyik útja volt a Körözsvölgye, a hún és avar leletek bizonyitják, hogy ha már akkorra elenyészett is a római emlék, az alföld felől épen ez a terület volt az Erdély felé törekvő hadak egyik utvonala, pihenő helye.

Városunk történetét Szent László király legendái vezetik be, A legendából történet alakul, s a történet maga is Szent László királyt mondja ha nem is a város alapitójának de ujjáteremtőjének. A hagyomány és vele a váradi regestrum állitja, hogy Szent László király 1083-1095 körül Váradon prépostságot alapitott, majd azt beszéli, hogy élete utolsó éveiben püspökséget állitott. Annyi bizonyos, hogy a váradi káptalan Váradot mindig magáénak tartotta, e jogát kétségbe soha senki sem vonta, a törvény, a király, a püspökség Váradot mindig a káptalan városának mondotta. Ez az oka annak, hogy Várad története teljesen összefügg a váradi káptalan és püspökség történetével, mert a káptalan volt a földesur, s a város a káptalant a maga urának megismerni tartozott. És hogyha mégse volt jobbágyi város Várad, ennek magyarázata a város lakosainak és urainak nagy müveltségében keresendő. Ez időben a „nagy” előnevet még sehol sem használják, a „nagy” előnév akkor vette kezdetét mikor a Sebes-Körös jobb partján Olaszi, a váron tul Velencze és a szőllősi határban Vadkert a püspökség által külön városokképen meg telepittettek. Várad tehát a várat a nagypiac felé előre tolt eröditménynyel ellátott várost, a Pece patak melletti, a Szálka felé terjedő városrészt foglalta magában. Váradnak épen ugy, mint későben Olaszinak, és Velencének, Vadkertnek, külön esküdt birója és ezzel külön községi élete is volt de Várad történetében nagyságában és megsemmisülésében, dicsőségében és gyászában egyenlően be van irva ez utóbbinak sorsa is, a „nagy” előnév egy elnevezés alá vonta őket, És csodás, hogy amint Várad a legendák köréből előtünik, egy kész, fejlett tudomány és iparban előhaladt város áll előttünk.

Szent László sirlegendája szolgál alapul a szelídebb erkölcsöknek, a müvelődésnek s az anyagi jólét kezdéséneké Első püspöke Szt. László unokaöcscse. az Kálmán király, kit a történelem Könyves Kálmánnak irt be lapjaira. II. István király alapitja a premontrei kanonok rendet, letelepitvén őket a Szent István Várad előhegyi monostorba. Szent László és II. István királyok Váradon temettettek el. A legendák hatását Várad érezte legkiválóbban, Szent László király sírja búcsújáró hely lesz, koporsója körül királyok temetkeznek, számos magyar király zarándok utra kél, hogy a nagy király emlékének koporsójánál áldozzék. A megnyilatkozó nagy kegyelet hatása alatt III. Béla király 1192-ben a nagy királyt szentté avatta. Itt volt akkor a király családjával a főnemesség s a hivek nagy serege. Mindezek arra szolgáltak, hogy Várad ipara kereskedelme, erőteljesen fejlődjék. Ezen időben a Szent László épitette monostorból erős vár lesz, erős falakkal, mély árkokkal. E várfalak voltak a védőszárnyak, a melyek oltalma alatt a város fejlődött, nemcsak a vallás, hanem a kereskedelem, az ipar s a közmüvelődés hatalmas tényezőivel. 1204-ben a székesegyházat kibővitik, Szent László királynak uj művészi faragványokkal ékes sírt és drágalátos oltárt emelnek. Kálmán Király az istenitéleteket törvényileg szabályozza, csak ott engedi meg, a hol püspökség, vagy nagy monostorok voltak és a mikor az előző királyok által tett adományokat megvizsgáltatva, jórészben visszavonta, a váradi püspökség javára tett adományozást nem érintette. Ebből következtetni kell, hogy az istenitéletek Váradon is gyakoroltattak.

1241-ben érte a már virágzó Váradot az első csapás, a tatárdulás, melyet Rogerius váradi kanonok ir le „Carmen Miserabile” cimü krónikájában. A várnak vastag falai, s kemény páncélos vitézei ellenálltak a nyilt támadásnak, miglen a tatároknak sikerült azt csellel bevenni. Elpusztult akkor a város, a vár lakosai kiirtattak, vagy rabszijra füzve a tatárok által elhurcoltattak. Elvonulásuk után püspökség, papság, nemesek, polgárok vetélkedve fogtak a romok felépitéséhez s lerakták alapját Várad jövendő nagyságának. A földig lerombolt és laktalan várost egy pár évtized alatt nemcsak kiépitik és benépesitik, de a következő 100 év alatt vagyis az 1380-ik évben Zsigmond király segélyével oly annyira fejlesztették, hogy a város a hozzátartozó környékkel nem kevesebb, mint 60,000 lelket számlált.

Báthory András püspök a fejedelmi, majd később a királyi Báthory nemzetség őse ujra épitteti Szent László székesegyházát kápolnával s a körül 4 toronynyal. Báthory utódja Meszesi Demeter püspök felállittatja a székesegyház előtt István, Imre és László királyok álló szobrait, majd később ennek utódja János püspök felállittatja Szent László király lovas szobrát, melynek szépségével az egykorúak nem tudnak betelni, ló és lovas tetőtől talpig meg volt aranyozva. E korban készült a hazai ötvös és zománc művészet remeke Szent László király hermája, mely mai napig is a győri székesegyházban őriztetik. I. Károly több izben tartózkodott Váradon és nejét Beatrixot itt temettette el. Ugyszintén kedvenc tartózkodási helye volt Várad Mária királynőnek, Nagy Lajos leányának kit 1395 ben szintén itt temettek el. Zsigmond Király 1422-ben Váradon országgyülést tartott, ugyan ő 1406-ban Ulászló lengyel királylyal itt találkozott, vele véd és dac szövetséget kötött, majd ő is Szent László mellé temettetett el. E találkozást örökiti meg nagy milleniumi képünk.

Nagyvárad fénykorát a Hunyadyak korában, Vitéz János püspöksége alatt érte el. Szőlővel boritott hegyei, nagy arányu diszes palotái, tudományos és szépirodalmi sikerei, melyek közzé a korvinák tartoztak, kereskedelme és ipara, vásárai kézmüvei által az ország első városai közzé emelkedett. Lengyel, német, szász kereskedők látogatják vásárait, sarkanytyu, kardgyártó telepek, arany-ezüstmüvesek, üvegesek, haranggyártók nagy számban fejlesztik virágzókká telepeiket. Az 1552-iki adókönyv nem kevesebb mint 75 különféle mesterembert sorol fel Váradon. Midőn olvassuk, hogy Kendy Ferenc az ő nejének „török aljú előkötöjét és főkötőjét Váradon vette vala” előttünk áll városunk divatcikk kereskedése vagy épen himző ipara, a mi különben is a székesegyház s a többi egyházak szükségletei következtében annyira kifejlődött, hogy a himzők, aranynyal gyöngygyel dolgozók s képirók vagy faragók már a mohácsi vész előtt egész céheket alkotnak nálunk. Egyébiránt az áruhelyek, melyek már IV-ik László idejében lerontattak, a boltok, melyeket az 1481-ben meg ujitott céhlevél annyiszor emlit, a váradi iparosok azon szokása, hogy gyártmányaikat a ház ablakába, mintegy kirakatba tették ki szemlélet végett s a mindennapi vásár a vár előtt s Olasziban a hid végénél, – mind azt mutatja, hogy Váradnak élénk forgalma volt mindig s méginkább országos vásárai alkalmával, melyek évenkint ötször-hétszer estek s mindenik két-két hétig tartván, az év egy negyed részében folyvást a jövő menőkkel népesité be a város utcáit.

Más szellemü s nem kevésbé élénk mozgalmat keltettek a városban a vallásos szinezetü vagy épen egyházi szertartások s ünnepélyek, mert azokban vallási és nemzeti hagyományainak megdicsöitését látta. Ezen ünnepélyekre eljöttek a város atyái is, élükön az öreg biróval azután a különféle céhek családjaikkal ünneplő ruháikban felbokrétázva, kezeiken keztyü, kezökben égő gyertyák és fáklyákkal s mindegyik a maga zászlója alatt. Szép és felemelő ünnepélyek voltak ezek, a legegyszerübb ember szive is megtelt a jónak, a szépnek áhitatával, a lelkek felmagasztosultak s kiengesztelődve a multak keserveivel megerősödtek a jövő küzdelmeire. Majd voltak egyszerübb ünnepek is minden céhnek havonkint egy-egy szent miséje, melyről elmaradni nem volt szabad senkinek, az iparos inasok felszabadulása legénynyé, vagy középkori kifejezéssel apróddá, majd jöttek a névnapok, lakodalmak, keresztelők, mely alkalmakkor megjelent a diákok énekkara s dalaikban gyönyörködött a félváros.

E kornak hírneves tudósai voltak Vitéz János püspök a nagy diplomata, Csezmicei János kanonok, a ki Jánus Pannonius cím alatt költeményekben dicsőité a hévvizeket. Itt nőtt fel, itt tanult Hunyady Mátyás a püspök udvarában.

Veres Balázs Várad birája, ki e hivatala mellett vármegyei jegyzőséget is viselt, ekkor fogott hozzá Verbőcy hires hármas könyvének leforditásához s müveivei 1563-ban készült el. Ez időben számos emberbaráti intézet létesült, a betegek, özvegyek ápolásáról, a halottak tisztességes eltemetéséről, a középkori ugynevezett kalandos társulatok s az egyes céhek szabályaik értelmében külön gondoskodtak, e mellett több olyan intézet is emelkedett Váradon a város közelében, mely egyenesen a szegények vagy betegek ügyét karolta fel, s az élet keserveinek enyhitését ismerte nemes feladatának Ilyen volt a szegény tanulók tápintézetén kivül a „poklasok háza” a mai megyei közkórház helyén, mely akkor a városon kivül volt, továbbá a „vakok teleke” melynek rendeltetéséről neve nyujt felvilágositást. Volt egy ispotály, mely a város elaggott vagy elszegényedett polgárainak nyujtott menedéket, végre a legfontosabb ama gyógyintézet, mely Szent László fürdőjében az uri rend fürdői és szórakoztató helyiségei mellett egyenesen a vagyontalan betegek ápolására létesittetett.

Nem üres szólam tehát középkori iróink tudósitása, midőn Váradot oly boldog városnak irják le, melyhez fogható alig volt a hazában, s földi paradicsom jelzővel jelölik meg.

1474-ben gyászos csapás sújtotta Váradot.

Ali bég szendrői basa mig Mátyás király Morvában hadakozott, február 7-én hajnalban Váradhoz ért. A várost megrohanta, feldulta, a várat is ostromolta, de be nem vehette, 2 napi ostrom után az öregeket és gyermekeket elpusztitva, a nőket és férfiakat rabszijra füzve visszatért Szendrőbe. Majd 1514-ben Dózsa György kereszteseinek egy része Lőrinc pap vezérlete alatt égették fel a várost, kiket Tomory Pál a későbben Mohácsnál gyászos véget ért kalocsai érsek, mint Szapolyay János erdélyi vajda hadnagya üzött el a szomoru romok mellől.

A Szapolyay János és I. Ferdinánd király között vivott harcokban Várad volt a nemzeti király fővárosa, 1538-ban itt köttetett meg a két király között a béke. Várad polgárai elérték azt, hogy két király versengett érettük a haza eme szomorú napjaiban, s mindkettő törekedett megnyerni őket, számukra különféle kiváltságokat biztositván.

Várad püspöke ekkor a közönségesen Martinuzzinak nevezett Utyesenics másképen Fráter György volt ki korának egyik legnagyobb férfia. Ez ibőben terjedt az országban a reformatio, mely mig Fráter György élt, Váradon és környékén nem birt terjedni.

Szolimán Izabella özvegy királyné által behivatván az országba, I. Ferdinánd hadait megverte és Budát elfoglalta. E foglalás következménye lőn, hogy több uri család Váradra menekült. Buda és Pest iparosai közül is számosan találtak barátságos otthont Váradon.

Martinuzzi 1551. év december 17 én Alvíncen meggyilkoltatott.

I. Ferdinánd halála után a reformació hatalmas erővel tört élő, Varkocs Tamás biharmegyei főispán, maga is az uj vallás hive, Váradot ostrom alá vette Izabella királyné illetve János Zsigmond érdekében, feladás folytán be is vette és a Lengyelországból visszatért Izabella 1558-ban Váradot tette fövárossává, a közigazgatást és birói jog gyakorlását a vármegye vette át egészen, a püspökség és káptalan megszünt, birtokai korona birtokká lettek, a melyeket még a katholikus Báthoriak is megtartottak. Várad kiváltságos város lett, az egyházi vagyon pedig korona uradalommá alakult. Várad püspökeit ezen időben is a magyar királyok nevezték ki, de székhelyüket 1692-ig nem is láthatták, a váradi káptalan pedig teljesen elenyészett. Váradon Czeglédi György pap vitte keresztül a reformatiót s a váradi zsinat 1562. „Confessió Helvetica” cim alatt fogadta el az uj állást és megválasztotta superintendensnek Melius Juhász Pétert. A négy váradi város: Várad, Olaszi, Velence, Vadkert még állandóan külön állottak, külön pecséttel is birtak. Ez időben a katholikusok és reformátusok között a hitbeli versengés nem egyszer véres összeütközésre adott alkalmat.

Az 1598-ik év ismét nagy veszedelmet és szomorúságot hozott Váradra. Ugyanis a mondott év szeptember 29-én reggeli 4 órakor Omár basa 48000 emberrel táborba szált Püspökinél, Váradot ekkor B. Rődern Menyhért tábornok, Nyári Pál és gróf Izoláni János Márk védelmezték mintegy 2000 főnyi sereggel. Október 1-én a török a város körül folyó vizet a sáncokból leereszteti és 2-án megkezdi a vár ostromát. Ez ostrom tart szakadatlanul november 3-ig s miután az egy hónapi véres ostrom alatt 13000 emberét elveszti, belátva támadása sikertelenségét az ostrom alatt még épen maradt házakat felgyujtatja, s táborát összeszedve november hó 3-án Szolnok felé elvonult.

A várat védők hősiességéről csodás dolgokat jegyez fel a történelem. Megujul az egri hősnők története a váradi vár falain. Egy váradi magyar nő a csonka bástyán követ szór az ellenségre a midőn egy feltörő török katona a vár fokán leszur egy magyar katonát, hogy a félholdat a vár fokára kitüzhesse, a nő felragadja az elesett katona kardját, egyik kezével a követ szórja, másikban a karddal vagdalja őket, mig végre karját átlövik s kénytelen a védő helyről távozni. A vár hős védője Király György kapitány az első sorban küzd a küzdőkkel, mig maga is egy golyótól találva pár napra reá belehal sebeibe. E hősies védelem melyről hazai krónikásaink alig emlékeznek meg, megmentette egy időre Váradot a törököktől, de e győzelem 1300 áldozatba és magyar vérbe került, akik ott feküsznek ma is mély sirhantok alatt, a várban és a vár körül jeltelenül, elfeledve.

Rudolf király ez időben ujból megerősiti Nagyvárad szabadalmait és kiváltságait 1600 év március hó 21-én kelt királyi rendeletével. A város ujból felépült, megnépesült, hogy 1606-ban ismét falai között lássa Bocskay István hadait. 1618-ban Bethlen Gábor megerősitette a váradi várat, melynek szeglet kövein ma is ott diszlik ez az időszaki jelző. A vár megerősitéséhez a templom köveit használta fel, s ezzel a nagyhirü templom eltünt a föld szinéről. II. Rákóczy György halála után, ki a fenesi ütközetben kapott halálos fejsebben itt Váradon 1660. junius hó 6-án meghalt, Ali basa 1660-ban ostrom alá vette Váradot, ez az ostrom julius hó 13-tól augusztus 17-ig tartott, az ostrom alatt a 850 főre tehető védőrséget az asszonyok is támogatták a védő küzdelemben. Negyvennégy napig tartott az ostrom, a védők rohamot roham után vertek vissza, de a tulnyomó erővel szemben midőn a várőrség száma már 300-ra olvadt le, a teljesen összelőtt s lerombolt várat tovább nem tarthatták s Balogh Máté várkapitány augusztus 27-én kitüzette a vártornyára a fehér lobogót.

Várad az ostrom alatt teljesen elpusztult, a főiskola könyvtárával és sajtójával Debrecenbe ment, a megmaradt kevés számu lakosok az ország más vidékeire költöztek el „Nem hirdette többé semmi – mondja Bunyitay – hogy itt egykor a vallás a hazafisággal, a tudomány a müvészettel, karöltve munkált s nagyot és nemeset alkotott.”

1664-ben Rákóczy László – unokatestvére a Váradon elhalt Rákóczy Györgynek – volt az első, aki Várad felszabaditását megkisérlé. „A szigetvári vértanuk fenséges példája felkelté lelkében s megérlelte azt az elhatározást, hogy megszabaditja védszentjének Szent László királynak városát, vagy meghal érette.” Május hó 27-én 1664-ben Váradon a pünkösdi nagy vásár állott, török, görög kereskedők s vidéki parasztok sokan jöttek rája, Rákóczy László és társai ez alkalmat használták fel, a városba vezető különböző utakon a vásárra menők közé vegyültek s más kapun el is értek szerencsésen a vár előtti piacra. Itt azonban mielőtt valami kedvező alkalmat bevárhattak volna már lárma esett s a törökök fegyvert ragadtak. Gondolkozásra nem volt idő. Rögtön vagy előre kellett törni, vagy vissza. Rákóczy az elsőt választá. Csapatával megindult a vár hidja felé, maga előtt vágva ütve a törököket, hogy a hátukon ő is bejusson a várba. Már közel jár a kapuhoz; ekkor egy lövés dördül el és Rákóczy halálosan találva összeesik. Társai közül vele együtt mintegy negyvenen esnek el, a többiek részint fogságba jutottak részint elmenükültek. De Nagyvárad rab maradt s a pár hét múlva megkötött vasvári béke hosszú időre tartóssá tette rabsága láncait. A váradi vár ostromát, a vár feladását, a várat védők gyászos elvonulását, Szalárdi János egykori hiteles helyi jegyző, ki maga is részt vett a vár védelmében gyönyörüen irja le „siralmas krónika” cimü müvében. Érdekes történelmi adat, hogy az elbujdokló váradiak nagy része Debrecenbe távozott, ott alapitottak második otthont s tényleg a tespedő Debrecen melyet a tatárok és törökök dulásai nem háborgattak és pusztitottak, ez időponttól kezd emelkedni. Biharmegyének, sőt az egész tiszántulnak ugy politikai, mint kereskedelmi és közmüvelődési sulypontja, mely eddig Nagyváradra esett, most Debrecenbe költözött. Ide gyült ezentul mint ezelőtt Nagyváradra a magyarság, ide az ipar, ide a tudomány szomjas fiatalság, felvirágoztatva szerencsésen a várost s főképen annak fő-iskoláját. 1660-tól a váradi basának hódolt Biharmegye és a mai Szilágymegye Debrecen városával együtt, a kádi volt a bíró, a török törvény volt érvényben. A lefolyt 32 év ameddig a török uralom tartott a pusztulás és gyász ideje volt.

A váradi pasák névsorát alig vagyunk képesek összeállitani: Szinán pasa ki Vigkedélyü Mihály debreceni főbirót 1661. szeptember 1-én Váradon a vártól Olaszira néző hidfőnél megfojtatta, Piri basa, Husszein basa, ki Olaszi várost nagy tapaszos palánkkal bekerittette. Kenán basa ki a Körös partján tullevő másik belső keritést csináltatta. Kucsuk, Hamza, Ali, Jusuff, Abdulati. Váradon fogatta el Thököly Imre hatalmas kuruc vezért a váradi basa ezen szavakkal: „hátra van még a fekete leves.” A legelső nagyobb szabásu visszafoglalási akció az 1689-ik évben indul meg, midőn gróf Badeni Lajos („a török verő”) ostrom alá fogta a várost, de támadása nem járt eredménynyel s ha bár egy szegény Ferenc rendü szerzetes, kit Tüzes Gábor név alatt emlit a történelem, az ö műszaki katonai ismereteivel szintén az ostromlók segitségére siet, mégsem bir a vár közelébe jutni. A mai Kalvária hegyen egy ágyutelepet álitottak fel 10 ágyuval és két mozsárral. Hat nehéz ágyuval azonnal megkezdték a tüzelést Olaszira, de az ellenség sem maradt adós, ágyu és puska-tüzzel felelt vissza. Az ostrom szakadatlanul folyt változó szerencsével egész november hó 4-ig s ekkor midőn már az idő egyre hidegebbre fordult s az ellenség folytonos bombázással megtörhető nem volt, gróf Badeni csapatainak egy részével szerte szét az országban téli szállójára vonult, ő maga pedig Bécsbe távozott. Igy folyt le az egész 1691-iki tél. A város s a vármegye lakói aggódva várták, honnan és mikor jön ujabb segitség. A segitség nem sokáig váratott. A bécsi kormány is megsokalta Várad vivásának hosszadalmasságát. Okos, tapasztalt, de a mellett bátor és tettre kész férfiura akarta bizni annak vezetését. E férfiu gróf Heissler Donát tábornok volt. Heissler szegény egyszerü szülőktől származott, de nemes jelleme, szolgálati buzgalma s hősiessége megnyitották előtte a fényes pályát. 1683-ban már ezredese és tulajdonosa annak a dragonyos ezrednek, melybe egykor mint szegény ifju közlegénynek beállott. Rendkivüli szerencsével járó emberek – irja Bunyitay – rendesen nagy szerencsétlenségeken mennek keresztül. Ez a sorsa volt Heisslernek is. Hadi fogságba került, mely tovább tartott egy évnél s végre is egy asszony árán szabadult ki abból s ez az asszony Zrinyi Ilona volt a kuruc királyné, s ráadásul még 7000 aranyat kellett fizetni Heisslerért Ez az ár nyilván mutatja, hogy mennyire becsülték. Heissler a várost melyet időközben a törökök kijavitottak május 11-én felkérte, azonban a török bizván erejében, mely 2000 főből állott, tagadólag felelt, sőt kirohanással válaszolt. Egy öreg molnár jelentkezett Heisslernél, ki az 1660-as ostromnál is jelen volt és látta hogy eresztik le a Pece-patak vizét a törökök, ajánlatot tett, hogy a várat nagy erősségétől megfosztja. Szavának állott. Ötven dragonyos segitségével május 22-én két nap alatt a vár árka viz nélkül maradt. Az ostromlók ekkor megkezdték a vár falainak aláaknázását s az árok betöltését, földdel, galyakkal. A vár falain mind több rés lett lőve. Május hó 26-án egy bomba légbe röpitette a várban levő lőportárt. Május 30-án egy elhelyezett akna épen a legnagyobb rés mellett szerencsésen felrobbant s ezzel készen állt az út a rohamra. A rohamot a törökök visszaverték, mindkét részről temérdek vér folyt. Elkövetkezett a junius hó 5-ike, Urnapja volt. Ezen napon tette meg előkészületét Heissler tábornok a következö napi döntő rohamra. Ezt észre vévén a törökök aznap déli 12 órakor kitüzik a vár falára a fehér zászlót. A török a megadás feltételeit 15 pontba foglalta, mig Heissler tábornok 4 pontba. A béke pontokat mindkét fél elfogadta s másnap azaz junius hó 7-én megtörtént a törökök kivonulása. Ezt a jelenetet örökiti meg falfestményünk a főlépcsőházban. Másnap, vagyis junius hó 28-án ünnepi hálaadó isteni tiszteletet tartottak a szabad ég alatt, mivel ez időben egyetlen egy templom sem állt Váradon. Az öröm Várad felszabadultán országos lett. I. Lipót császár és király az örvendetes esemény örök emlékére régi tallérnagyságu ezüst érmeket veretett, melynek egyik oldalán Nagyvárad mint török város képe áll, másik oldalán a béke geniusa s a bevétel éve és napja. Ez érmekből 2 példány a nemzeti muzeumban őriztetik. Heissler Donátot a király grófi méltóságra emelte. Várad a hosszu ostrom alatt csaknem egészen elpusztult, lakosai elszéledtek, Olasziban 114 ház állott, ezek közül összesen 21-ben volt állandó lakos. Velencének, Vadkertnek nyoma sem volt. 1693-ban újra felcsapott a török áradat utolsó hulláma. A nagy vezér, hogy Temesvárt, Borosjenőt és Gyulát megsegitse nagy tömegü tatárhordát bocsájtott az alvidékre, mely azután Biharmegyét egészen elnéptelenitette. Nagy-Várad kevés számu lakossága ekkor a kijavitott és megerősitett várban talált menedéket. Az utolsó török csapatok eltávozása után rövid időre megkezdődik Nagyvárad ujjá születése. Az első települők az Olasziban lakó csatárok kivételével azok voltak, kik a katonaság szükségleteit látták el, majd a vár visszavételének hirére Erdélyből Tordáról, Kolozsvárról a kapcsolt részekből, Zilahról, Szilágysomlyóról visszatértek a régi lakosok közül néhányan. Benkovits Ágoston püspök első kötelességének tartotta székesegyházat felépiteni, ez volt a Széchényi téren ma is fennálló kis orosz templom.

A közigazgatás a várparancsnok kezeiben volt.

Benkovits püspök a gymnasium alapját 6000 forinttal a papnöveldét 21 ezer forinttal vetette meg s élete végén a szálka halmon épittetni kezdte a püspöki lakot. Utóda gróf Csáky Imre épittette a Szt-László téri plébániai templomot s befejezte a püspöki lak épitését.

II. Rákócy Ferenc dicsőséges hadjáratának szálai Váradhoz is elértek. Ekkor a várban báró Lőwenburg Frigyes volt a parancsnok ki a várörséget 1200 ráccal megörösitve, innen tört ki a Diószegnél táborozó kurucokra s ezeknek táborát szétverve, majd katonáival ujból visszatért a várba. II. Rákócy Ferenc Szatmárt bevevén, a diószegi vereséget visszafizetendő gróf Bercsényi Miklóst küldötte a váradi rácok megbüntetésére. V. Olaszit bevette s az itt talált rácokat lemészároltatta. Váradnak népe vonzódott a kurucokhoz, s egy Nádasdy nevü polgárt másik két városi lakossal elküldötték Rákócyhoz pecsétért és szabadalom levélért, meg is kapják a kért szabadalom levelet, azonban a küldöttséget visszatértök után a káptalan udvarbirója elfogatja, pecsétjüket összetöri s mindkettőjüket megbotoztatja. A háboruskodás Rákócy hada és a várat védő katonaság között egész 1711-ig tartott.

1710-ben a pestis pusztitott a városban. A lakosok a borzasztó betegség elöl a hegyek közé menekültek. 1714-ben egy akkori összeirás szerint 162 ház állott Váradon, azonban minthogy e házak jobbára a vár körül épültek, a várparancsnok azok lebontását rendeli el, miből az is következtethető, hogy ezek nem lehettek valami nagy épületek.

1714-ik évben a város birája Horváth Sámuel volt; ki magyarul nem tudott. Horváth Sámuel hivatalba lépésekor az esküt német nyelven tette le. A tanács tagjai nagyrészt mesteremberek voltak, kik neveiket mesterségük után kapták. Ilyen nevek Késcsináló János, Serfőző Wolfgang, Kőmüves Gáspár, Szabó János. 1716-ban magyarul vezették az első jegyzőkönyveket, későbben latinul, a katonaság és a kincstár azonban németül levelezett. Egészen az 1714-ik évig a város élén álló előljáróságokból nem ismerünk senkit, kivéve Veres Balázst kiről fentebb emlékeztem meg, ki Verbőcy hires tripartitumának első forditója és a magyar irodalom egyik lánglelkü ápolója volt s kinek emlékére most 3 éve egyik utcánkat elneveztük. Az első tanácskozások helye a „Sas ” jegy alatti csapszéknek egy kisebb mellékhelyisége volt, mely helyiséget később takarékossági szempontból bolthelyiségnek adtak ki s gyüléseiket a biró házánál tartották, majd egy pár év mulva visszatértek oda. 1807-ig a Sas két külön álló épületből állott, ez évben összeépitették a két épületet s huztak reá egy emeletet. 1718-ban találjuk meg az első szervezeti szabályrendeletet, „Városi rend-szabás” czimen, melynek érdekesebb szakaszai következőképen szólnak:

1. pont „A város által elvégeztetett, hogy a tisztviselő ne merjen ok nélkül a sessióból elmaradni, vagy a biró engedelme nélkül a városból eltávozni 3 frt büntetés alatt.”

2. pont „A tanácsban megjelenvén, kiki a maga helyére ülvén, magát szépen viselje és az előadott tárgyakról lelkiösmerete szerint itéljen.”

3. pont. „Senki egyik a másikat illetlen szavakkal pénz és hivatal elvesztés terhe mellett illetni ne merészelje.”

4. pont ,,A feljebb kitett büntetés terhe alatt senki a város titkait kinyilatkoztatni ne merészelje.”

5. pont ,,A birói hivatal ezentul semmi pénzbeli rnanipulatióba nem fog ereszkedni, hanem a perceptor fog mindenekről számolni.”

6. pont „Ha valamely polgár a város fundusán levő házát vagy valami ingatlan jószágát eladná, tartozik a város Cassájába minden frttól 3 krt fizetni.”

A városi átiratási illetéket tehát már 200 évvel ezelőtt ismerték.

7. pont „Mennél előbb áristom épitődjék a rosszaknak megbüntetésére.”

8. pont „Város Perceptornak és Bor Inspektornak mindenkor tehetős individium és aki a hivatalát érti választasson, hogy a következhető kárt megtérithesse.”

9. pont „A város dobossának német öltözetje legyen, melyet csak ünnepnapokon és a biró parancsolatjára fog felvenni.”

10. pont „A hegybiráknak (borinspektor) lészen minden hordótól egy pint bor fizetések.”

11. pont ,,Az utcakapitányok a káromkodásokra fognak felügyelni s azokat bejelentik, a kik érdemük szerint fognak büntetödni”

12. pont „A város birájának semmi fizetése se legyen, hanem a birságoknak fele legyen a biróé másik fele pedig a Senatoroké.”

13. pont ,,Senki télbe 8 órántul estve lámpás vagy világ nélkül 12 kr. büntetés alatt ne merészeljen járni.”

Ezen szabályrendelét évről évre ujabb pontokkal bövittetetett ugy, hogy a század végén már több mint 80 pontot tartalmazott. Igy 1736-ban kimondatott, hogy a városi tisztviselők minden adózás alól kivétetnek.

1777-ben olyan polgárnak, mely mag nélkül hal meg vagy máshová megyen lakni jószágának 20-ad részét a város elfoglalja. 1778-ban a városba telepedni kivánók 12 frtot fiessenek a Cassába. A jórendnek fenntartására minden polgárnak Libellus adatik, melybe a város statutuma és a befizetett adó feljegyeződjön. A magyar, rác és görög nemzet egymás között egyezségre lépnek, hogy egymás ellen hitbeli gyülölséggel és üldözéssel nem lesznek, hanem az alkalmatos individiumok hivatalokra is aplicalódnak. A káptalantól helyet kérni a városból való kitiltás alatt eltiltatik. Ezen szabályrendeletben már emlités tétetik, a cselédügyről, árvaügyről és kihágásokról. Levéltárunk érdekes adatokat tartalmaz azon okmányokról, melyeknek szerkesztése azon időkben a tanács ügykörébe tartozott. Ilyenek a különféle adásvételi szerződések, végrendeletek, boltbérleti szerződések és a különféle büntetések kiszabását elrendelő végzések. Ezen időben vette kezdetét a város szabadalmainak és kiváltságos jogainak kutatása, követelése szemben a káptalannal, már 1714-ben meginditják a polgárok egymás között a gyüjtést, hogy küldöttséget menesszenek Bécsbe a királyhoz.

A kiegyezés a káptalannak 1722-ben megy keresztül, a kiegyezést accorda cimén a város akkori jegyzője Lantos János szerkeszté III.-ik Károly király a létrejött egyezséget megerősiti. Várad évi 400 váltó forint fizetésének kötelezettsége által mentesült a jobbágyi terhek alól. Ez az egyezség Nagyvárad város fejlődési történetében igen nagy szerepet játszik. Ugyanis mindez ideig a városnak összes jövedelmi forrásait a csekély adók képezték, minden más jövedelem a káptalant illette meg, sőt a káptalan jurisdiktiója is megszünvén a város erkölcsi tekintélye is jelentékeny mértékben emelkedett. Ezen egyezségben váltotta magához a város a mészárszék, korcsmáltatás, serház, malom, sokadalom, és heti vásárok tartási jogát. Hogy mennyit ért e jog a mai viszonyok szerint nem is tudjuk értékelni. így a mészárszék az 1723-ik évben évi 40 frtot a Sas jegy alatti csapszék 2000 frtot, a malom 200 frtot jövedelmezett. Ezen jövedelmek a város kezében folyton emelkedtek a heti vásárok és a sokadalmak (nagyvásár) az 1762-ik évben 3000 frtot, a serfözés 550 frtot jövedelmezett. 1731 évben a város által felajánlott telken Waroschek Mihály által épitett téglavetőt, mert a bérlő nem fizetett s tartozását éveken keresztül téglával rótta le saját kezelésbe vette, kibővitette és évente több mint 200,000 téglát vettetett és azt értékesitette. A városnak ez idöben saját kezelésben szőllő telepe is volt, melyen az 1735-ik évben 120 cseber, a reája következő évben már 145 cseber bor termett. Nemes Privilegiumainak Conservatiojára három francia kulcsokkal járó jó ládát készittetetett, e ládát még ma is őrizzük levéltárunkban. Az 1723. évi 30. t. cz. a kerületi táblát Váradra helyezi, azonban III. Károly királynak 1725. január 30-án kelt rendeletére Debrecenbe helyezik át, okul adván, hogy Váradon alkalmas épületet nem találtak. Gróf Forgách Pál püspök 1752-ben tette le a mai székesegyház alapkövét, a püspöki palotát B. Patasich Ádám 1762-ben kezdte épittetni mostani helyén. 1777-ben Mária Terézia királynő megalapitja a váradi g. kath. püspökséget s Drágossy Mózest nevezi ki pöspökké. A jogakadémia 1780. november 14-én nyittatik meg. 1782-ben Roth György várparancsnok a helytartó tanács engedelmével a vár közvetlen közelében megengedi házak épitését telektaxa (census) kötelezettsége és ama kikötés mellett, hogy az esetben ha a vár mint erősség ujból visszaállana a házak kártérités nélkül bontandók le, a káptalan ezen intézkedésnek ellent mond, a kincstár ezt figyelembe sem veszi, hanem 1792-ben Váralja néven a várral együttesen külön községet alakit s minthogy 1772-ben Olaszi is elválik Váradtól, be van fejezve Várad szétszaggatása. A káptalan a kincstár ellen pert indit, melyet a perlekedő felek 1857-ben egyezséggel fejeznek be. Az eképen megcsonkitott Várad pert indit szabadalmai és kiváltságai elismertetése végett a káptalan ellen, melyet az 1848. évi XV. T. cz. fejez be. 1784-ben alakul Váradon az ev. ref. hitközség. Legelső isteni tiszteletét a Tisza-ház udvarán tartja. Ugyanezen évben itt járt II. József császár és ekkor épült a g. keletiek újvárosi temploma. Ugyanezen időre esik az izraeliták megtelepülése Váralján, a községi ügyek vezetése két biró kezében van egy keresztény biró és egy zsidó biró. Az első zsidóbiró Sámuel volt a ma is virágzó és köztiszteletben álló Mihelfy család szép apja. 1792-ben a város már oly helyzetben volt, hogy Ő Felségének a háboru folytatására 30,000 frtot minden Interes nélkül kölcsön adni elhatározta, ha azt szabadkirályi várossá kegyesen kinevezni méltóztatnék Ő Felsége. 1794-ben a vármegyét két izben 3–3 ezer frt. kölcsönnel kisegiti. Bár az akkori előljáróságok minden kedvező alkalmat felhasználtak arra, hogy a várost anyagilag megerösitsék mégis nem egyszer jutottak szükös körülmények közé s e súlyos helyzetből kölcsönök utján igyekeztek szabadulni. Igy 1735-ben Kaiser István polgártól 100 aranyat, 1756-ban pedig a Forgách püspök fundatiójából nagyobb kölcsönt vettek fel. Sőt 1760-ból egy felhivást találunk, melyben a magistratus közhirré teszi, hogy aki a városnak 10 esztendőre 18000 frtot kölcsön adna, annak annyi időre a Sas fogadója által adatik. 1760-ban, hogy házbértartozásait fizethesse Keserü György kanonoktól 3000 frtot vett kölcsön, 1765-ben a Sas felépitésére a misericordianusoktól 1000 frtot, 1767-ben pedig Andóssy Istvántól 3000 frtot, – kétségtelen tehát, hogy anyagi gyarapodása mellett passivái is szaporodtak. Hogy ezen kölcsön összegek minő nagy értéket képviseltek akkor, s minő nagy volt a város hitele, mutatja, hogy az 1730-ik évben a város elszámolása (igy nevezték akkoriban a költségvetést) 4000 frtról szóllott mig az 1785-ik évről ez évi költségvetés már 5249 frtról ad számot. 1787-ben intézkedik legelőször a városi magistratus a város kikövezése végett, miről a mondott évben augusztus 26-áról 331. sz. a. a következő határozat tanuskodik: „Felgyüjtetvén az egész város népét a végett, hogy a ttes nemes vármegyének rendelete szerint az utcáknak kövezettel való meghordásában egyenlő akarattal igyekezzen és concurályon. Melyben minekutána megegyezett a város népe determináltatott, hogy 4 classire osztassa az egész város népe ideértvén mind a Senatus mind pedig az Electa Comminitásban levő urakat is, és a proportione facultatum tartoznak az első classisbeliek hordani 15 szekér követset, a II-ik classbeliek 12-őt, a III-ikban levők 9-et, a IV-ikbe pedig 6 szekér követset akár egy nap akár pedig több egymásután követő napokon akár maga akár pedig bérelt szekérrel hordassa. 1761-ben a városi levéltárat rendezteti a főbiró és nótáriussal, kiket napi 17 krral delegál. 1787-ben a megye archiviumából a várost illető aktákat átexpediáltatja. 1781-ben a normális iskolát (a régi lebontott Nagy-Teleky-utcai iskola helyén) megnagyobbittatja s ott muzsika iskolát állit fel. 1789-ben a Director panaszára szigoru rendeletet ad ki, hogy a gyermekeket iskolába küldjék. 1798 pedig a mester legények iskolai oktatását rendeli el. Érdekes és feljegyzésre méltó adat az akkori időkből hogy, midőn az országot ismét ellenség fenyegette a vármegye 1762-ből kelt egy hazafias hangon irt felhivást intézett a városi magistratushoz, hogy kisértse meg a város területén a toborzást. Az első felhivásra a magyarok, németek és rácok közül épen még egyszer annyian jelentkeztek, mint a mennyire a vármegye számitott, s a jelentkezők között elsők voltak a városi magistratus tagjai Martin András főbiróval az élükön. A XIX-ik század Nagyvárad beléletében sok és nagy változást idézett elő, nem nyerte ugyan el a sz. kir. városi cimet, de az alföld egyik legtekintélyesebb városává fejlődött. Ezentul Nagyvárad története örökös harc a földesurral, a káptalannal, melynek uri székét tűri, de a mikor a pálinka mérést melyet a polgárok szabadon gyakoroltak, megtiltani akarja, a városi hatóság kimondja, hogy ez a polgárok joga, melyhez nyulni nem lehet. 1800-ban Várad birája Mitter János és ügyvédje Mittuch Sámuel a város megbizásából Bécsbe mennek, hogy a királynál megsürgessék perük elintézését, mert mint az egykori jegyzőkönyvek mondják a város ama igéretének, hogy 1000 pozsonyi mérő buzát ugyanannyi zabot és 50 rekrutát adtak eleget tett, hát a király is intézze el a peröket. Ez alkalommal csak annyit nyertek, hogy ezentul a hatóság a választott község tanácscsal együtt intézte a város ügyeit. Az első ujonc jutalékot városunk az 1803. év április havában adta, a városra 3 ujonc volt kivetve – a szenator urak azonban csak egyet találtak alkalmasnak egy Szilágyi István nevüt, igy tehát épen most 100 éve ő volt a városnak legelső ujonca. Utcáink rendszeres világitása szintén 100 évvel ezelőtt rendeltetett el, a midőn is egykori jegyzőkönyveink tanusága szerint Rhédey Lajos projektálta, hogy az utcák más városok példájára éjszakánként égő lámpásokkal világitassanak meg. Erre pedig végeztetett: „Mivel ily még bizonytalan, de amint gondolni lehet, terhes költségnek megszerzése és a lámpásoknak kiállitására s tartására megkivántató fundusnak kicsinálása előrenézvést és meghatározást kiván, főbiró ur és Senator urak deputáltatnak.

{C}

{C}

{C}

{C}

Minthogy a szenator urak kedvező opiniót adtak be, a lámpások fel is állittattak. Maga a világitás aként történt hogy az egyes lámpásokba egy-egy égő poharat valószinüleg olajos mécsest helyeztek el ez volt hivatva a világosságot terjeszteni. 1801-ről feljegyezve találjuk, hogy a hatóság több lembergi és bécsi kereskedőnek rendes piaci áruló helyet jelölt ki. 1808-ban a kofák megrendszabályozására tesznek kisérletet, megtiltván nekik, hogy szerdán 9 óra előtt ne merészeljenek venni, mert a vett jószág contraband alá jön. Az ingatlanok akkori árának tájékozásául felemlitem, hogy 1803-ban a belső piacon egy pincéből, boltból egy konyhából és hozzátartozó fundusból álló ház debreceni gazdag kereskedő Radl Pál által 1800 frtért vásároltatott meg. A házak átlagos ára különben a legjobb helyeken 400-600 Rfrt. volt. A városnál a müszaki teendőket azon időben egy malom mesterre bizták. Hogy minő kiadások terhelték akkoriban városunkat ennek jellemezésére egy pár adatot sorolok fel: A biró és magistratus választásokkor és a választottak felesketéséért fő tiszt. Thezarovits Gábor plébános urnak 4 Rfrt. valamint a nemes város számára az Buza Dézsma idején vevődik 11 üveg savanyu vizért 8 frt. és 40 krt. fizetődött. Itt ott segélyezésekre is találunk. Igy egy bizonyos nagykanizsai nyavalyásnak 5 Rfrt. és az elégett Carnioliai belieknek 10 frtot adtak.Majd az urnapi solemnitás alkalmatosságából 17 Rfrt. és 12 krt, továbbá Pallovits Ferenc gátinspektornak, mert két hosszu esztendőkön keresztül mindig jó számadásokat adott be 20 Rfrt. fizettetett.

Söt a bankettek fogalma sem volt ismeretlen elődeink előtt, melyről a kővetkező okmány tanuskodik:

Specifícatioja azon költségeknek, mely a constributionális conskriptio alkalmatosságával a város részéről adott ebédért tétetett úgymint 24 személyeknek ebédért á 2 frt 30 kr. ezen summához értvén a strázsamestert, kisbirót és a város hajduit is, kik felszolgáltak ebédet és bort kapván in summa ……. 60.–Rfrt.

30 itce ó bor á 10 kr ………….. 5.– „

20 „ uj „ á 6 „ …………………… 2.– „

8 „ veres bor á 14 „ …………..1.52 „

4 butelia auspruch á 1.32 …. 6.– „

2 „ Rosolis ……………………… 2.– ,,

1 font piskóta és zvibak ……. 1.18 ,,

24 findzse kávé á 10 kr. ……… 4.– ,,

summa:    82 Rf. 70 kr.

Az 1802. évi november hó 1-én kezdődött és november hó 26-án befejeződött restauratió rendkivül heves lefolyásu volt. A választást főszolgabiró Santha László és esküdt Szabó urak vezették, a város polgárai jeles számban összegyülvén. Az elnöki széket a káptalani kiküldött Illési János fiscallis töltötte be. A polgárok 6 egyént ajánlottak a föbirói tisztségre, az elnök azonban csupán egyet volt hajlandó jelölni, mire oly zajongás támadt, hogy 15 hajdut kellett requirálni. Mig végre az elnök engedett s a polgárok jelöltje Woldensteiner János választatott meg. A többi állások betöltésénél még élesebb differentiák merültek fel ugy, hogy a választást fel kellett függeszteni. A város sértett jogai orvoslása végett a vármegyéhez folyamodott ez azonban egyebet nem tehetvén azt a tanácsot adta, hogy békésen egyezzenek meg a káptalannal. Igy is történt. A magistratus állott a fő és másodbiróból, 12 tanácsból. Az electa cummunitisba 24 tag választatott. Többi hivatalnokai voltak a városgazda, a forspont kommissarius, a taxa inspektor, és a contrabuntio perceptor, 2 vásárbiró, 2 kvártélymester, 2 hegybiró, egy fönotárius, 1 Registrator, 1 exactor, 1 cancellista, 4 utcakapitány, 4 tizedes, 1 strázamester, a hajduk száma 5-ben állapittatott meg.

Az első és másodjegyzőt, valamint az ancellistát kivéve a többi állások kereskedők és iparosok által töltettek be. Rendes fizetést csak az imént emlitett 3 hivatalnok élvezett, mig a többiek tiszteletdijakat kaptak., azonban hogy ez sem lehetett valami magas, igazolja azon körülmény, hogy a tiszteletdijak összesen 910 Rftra rugtak. Ugyancsak ezen vagyis 1803. évről találjuk az első rendszeres zárszámadást, melyet Dell’Orto Cyprian proventus Perceptor terjesztett elő. Ezen számadásban a bevételi összeg 7691 frt 33 1/3 krra, a kiadás 8755 frt 33 krra volt előirányozva, és igy maradt super erogatio 1063 frt 59 kr., mely hiány 45%-os közköltővel* fedeztetett. Ezen időben Váradnak 5 utcája volt, a Sas, Kapucinus, magyar, német és Körözs utcza, melyekben 684 lakóház állott. Ezen számmal szemben az 1716-ik évben csupán 164 házat találunk s igy 80 év alatt nem kevesebb, mint 520 ház épült. 1803-ban háztulajdonos volt 67, lakó pedig 203, mig 1720-ban ezek száma együttesen csak 216 főre rugott. Rendszeres adóösszeirás vagy népszámlálás ez időben nem eszközöltetvén a lakosok akkori létszámát meg nem határozhatjuk.

* Közköltő: a város bevételéből a közigazgatási költségekre kiadott pénzösszeg százalékos aránya. – A szerző megj.

{C}

{C}

{C}

{C}

1716-ban a magistratus egészben 12 drb. ügyiratot intézett el, ezen szám 1803-ban már 1180-ra emelkedett.

Igtató könyve 1716-tól 1741-ig egyetlenegy volt s igy egy negyed század alatt elintézett öszes ügyek is egy protocollumban vannak megörökitve.

1804-ben mártius hó 18-án gr. Rhédey Lajos és neje együttesen Váradnak ajándékozzák a Rhédey kertet s annak fenntartására 6000 váltó forint alapitványt tesznek.

1805 április 18-án Dudek Joachim orvos 20462 frt. értékü vagyonát és ingóságait egy szülde felállitására a városnak testálja.

1809-ben ágostai valláson levő polgárok Bereczky Ferencnek házát iskolának és oratóriumnak 2000 frtért meg veszik.

1810-ben a Sas Árendátora vitézlő Sztárok János táblabiró Ö nagysága volt.

Csesztivó Ferenc nevével először az 1811 évben találkozunk, ki a megszorult városnak 11500 Rfrtot kölcsönzött. Ez az egyszerü polgár, mint börkereskedő élt városunkban s 1823-ban összes vagyonát elaggott polgárok menhelyének felállitására hagyta. A vagyon akkori értéke 41368 frt. volt.

1826-ban a tisztviselők eddigi tiszteletdija megszüntettetett s e helyett rendszeres illetmény lett megállapitva. A fizetés készpénzből, szántóföld és széna illetményből valamint terményekből állott. A főbiró évi fizetése 100 frt készpénz 16 lánc szántófőld és 10 boglya széna volt.

Ezen időben számos sorscsapás sujtotta a várost. Igy 1817. március 30-ikán a Körös és Pece vizei megáradván mind a két városrész igen sok kárt szenvedett mind a két hid megsemmisült.

1828 augusztus 15-én esteli 9 és 10 óra közt borzasztó jégeső elverte a szöllőhegyeket s minden délfelé szolgáló épület ablakait megrongálta.

Az 1829 év julius hó 1. napján reggel 4–5 óra és ismét ugyanakkor nap esteli 8–9 óra között igen érezhető földrengés tetemes károkat okozott.

1830-ban nagy marha dög uralkodott. 1831 szeptember és október havában cholera pusztitott. De mindezeknél sokkal szomorubb és gyászosabb következményekkel járt azon rémitő tüzvész mely az 1836 év junius hó 19, 20 és 21 napján „dühősködött” városunkban Az akkori g. kath. káplán öccse egy Gyiresre való nála tartózkodó 16 éves fiu, bátyjának a káplánnak az oláh püspök utcáján levő házát junius hó 19-én d. u. 3 órakor bosszuból felgyujttotta a ház elhamvadt erről a g. kath. templom, a Kovács féle ház meggyulván, a tüz átcsapott a magyar utcára, innen a kapucinus utcára, elégtek a piacon felállitott vásári bódék, a Sas utca a Sas fogadóval együtt. Mintha a bősz elem pusztitásaitól maga is megijedt volna a tüzvész első napja estéjén ádáz munkáját abban hagyta, hogy másnap ujult erővel törjön ki. Ugyanis másnap vagyis junius hó 20-án Kromer János asztalos mesternek a Magyar utcán levő házában a lappangó zsarátnok ismét feltámadt s ugy ezen mint a püspök utcájában még 14 ház elégett. Harmadnap pedig ugyancsak a Magyar utcában lakó Szabó András háza gyuladt ki s minthogy ekkor nagy szélvész is dühöngött a még épen maradt házak nagy része is leégett.

A 3 napos tüzvész csak a mai Teleky és Körös-utcákat kímélte meg. A borzasztó tüzvész 178 polgár házát hamvasztotta el s ugyanannyi polgárt juttatott koldusbotra. Hogy a tüzvész ily borzasztó pusztitásokat vihetett végbe, azt könnyen megérthetjük, ha olvassuk, hogy tüzoltó szereink azon időben 2 vizi puskából 8 vizi szekérből 4 kézi vizi puskából 4 vashorogból és 3 ócska vászon vederből állottak. Az előző évszázadok tatár és török dulásait most a bősz elem vette át s ujból hozzá kellett fogni a felépités keserves és költséges munkájához. Biztositásról még ezen időben szó sem volt, egyedül a város biztositotta épületeit s igy a leégett „Serház” és „Sas fogadó” után 4700 frt biztositási összeget kapott. Ily szomorú és reménytelen állapotban, hogy polgáraink házaikat ismét felépithessék és tüzhelyeikhez vissza térve mühelyeiket berendezhessék előljáróságunk első dolga volt kölcsön után nézni. E célból – mondja az egykori jegyzőkönyv – rendes agensei közbenjöttével Pesten és Bécsben tétetett kisérleteket, miután azonban a városunkat ért sulyos csapás hire időközben mind a két helyre elérkezett, hitelünk megrendült s kölcsönt nem kaphatánk. Majd a T. Karok és Rendekhez intézett előljáróságunk többrendbeli kérvényt, azonban ennek sem lett foganatja. Herceg Batyhányi Fülöp küldött 400 frtot, mig a városok közül egyedül Kolozsvár sz. kir. város sietett segitségünkre 487 frt. adományával. Ily viszonyok között már már minden reményüket elvesztve Gróf Rédey Ádám belső titkos tanácsoshoz fordultak segélyért. És a nemesen érző gróf e szavakkal: „Szerencsésnek érzem magamat, hogy szerencsétlen polgártársaimon segithetek” 100,000 frt. kölcsönt bocsájt azonnal a város rendelkezésére, mely összegből 30,000 frtot az előljáróság első segélyképen azonnal kiosztott, 70,000 frtot pedig épitkezésekre folyósit. A kölcsönösszeget a nemes gróf további 20,000 frttal felemeli.

Talán egyik legszebb de egyszersmind legszemrehányóbb okmánya levéltárunknak az a jegyzőkönyv illetve köszönö irat, melyet előljáróságunk a nagylelkü grófhoz intézett, mely okmány egyszersmind figyelmeztető reánk az utókorra nézve, mert ebből kiolvassuk, hogy akkori előljáróságunk végrendeletszerüleg meghagyja az utókornak, hogy a nemes gróf nagylelküségét „szájról szájra” kapott értesitésénél fogva hirdesse, emlékét örökidőkre fenntartsa, mert e város – szól az egykori jegyzőkönyv – ha a kölcsönünk már beállitva is lészen, a hála adójával Excellentiádnak örökre lekötelezettje maradand.

S a hálás utókor még a nevét is elfelejtette rövid 68 év alatt.

{C}

{C}

{C}

{C}

Ezen időponttól kezdve Előljáróságunk egészen az ujjáépités nagy és nehéz munkájával volt elfoglalva s dicső szabadságharcunk hajnalhasadásig nem is történt lényegesebb esemény városunkban. A nagy és dicső napoknak első vivmánya az 1848. évi XXIV. t. c. közigazgatási életünket alapjában megváltoztatja s Szemere Bertalan első belügyminister sebes postán érkezett küldönccel május hó első napjaira elrendeli a tisztujitó szék megtartását.

Az első tisztujitó szék május 29-én lett megtartva Bende Péter polgár elnöklete alatt s első polgármesterré közfelkiáltással ugyancsak ő választatott meg. Főbiró lett Mallász József, Kapitány és első tanácsnok Mütter Ferenc, második tanácsnok Takácsy János, harmadik t. Verbélyi József, negyedik t. Del’Ortó Károly, ötödik t. Koszta Döme, hatodik t. Balló János, hetedik t. Csathó Gábor, nyolcadik t. Hajnal István, esküdtjegyző Sztupa Mihály, tanácsjegyző Mezey Mihály, főügyvéd és főszámvevő Hajdú Ferenc, alügyvéd Bende László, levéltárnok Erdélyi László, kapitányszéki jegyző Gyöngyössy László, házi pénztárnok Farkas István, sebész Bakacs Sándor, vásárbiró Magyar István és Markuc Ferenc, biztosok Széles György és Milye Dániel, szállásrendező Paksy János.

Egyidejüleg a város lélekszámához arányitva egy 62 tagu képviselő testület megválasztása céljából a Magyar, Német, Pece és Körös utcai kerületekben a szavazatok összeszedése végett négy bizottságot neveztek ki.

Uj alapokra fektetve, békóikból felszabaditva, uj kedvvel fogott a tisztikar munkálkodásához. Ez évben választotta meg Beöthy Ödön Biharvármegye főispánját a lánglelkü hazafit Nagyvárad város diszpolgárává.

Az 1848. évi V. t. c. Váradot és Olaszit egy választó kerületté alakitotta, minek folytán Várad és Olaszi egyesült, első képviselője Szacsvav Imre volt.

Váralja és Velence a bihari választó kerületbe osztatott be. 1848-ban Várad a dicső honvédelmi harc felszerelési mühelye és raktára volt. A hadügyminister Biharmegyéből 1200, Nagyváradról 31 nemzetőr kiállitását rendeli el. A város 3000 frtot ajánl fel a haza oltárára. Függetlenségünk kikiáltása a városban kimondhatatlan örömet kelt, erről tanuskodik az a tanácsi jegyzőkönyv, melyet 1848 mártius hó 23 án Bende Péter elnöklete alatt vettek fel, ez alkalommal az előljáróság kimondotta a nemzetőrség azonnali felállitását, s fővezérül a hazafiságban rendithetlen polgárt Beöthy Ödönt választotta meg, ki is a nép előtt megjelenvén megesküvék, hogy a szabadságot, rendet, személy és vagyonbiztonságot, életével vérével kész megvédelmezni, s Bende Péter polgármester a nép ezreinek örömrivalgásai között tüzi a nemzeti szinü szallagot mellére. Példáját követik Szlávy László kir. tanácsos és Sánta György másod alispán s a nép örömkönnyek között szemlélője e szép jelenetnek s ez időponttól kezdve mindenki nemzeti szinü kokárdát visel ruházatján.

A közös veszély hirére Nagyvárad is megmozdul. 1848. október 3-án Bende Péter polgármester és Hódosy Miklós királyi biztos elnöklése mellett népgyülést tartanak, melyen a város lakosainak rendithetlen hazafiságáról tanuskodó határozatokat hoznak. E határozat 2-ik pontját örök emlékezet okául ide iktatom: „ha a megtámadott haza, főleg a város oltalma általános felkelést igényelne s arra bármely jeladás által felhivatnak, az esetre polgári legszentebb becsülete alatt magukat kötelezik, hogy egyesült erővel a harc mezejére kiállanak, azokra pedig, akik azt netalán tán tenni vonakodnának a becstelenség bélyegét ütvén, nem honpolgárának, hanem elfajult s szabadságát felfogni nem tudó gyávának tekinti.” A további teendőkkel tanácsjegyző Mezey Mihályt bizta meg, kinek mind hazafiui buzgóságától, mind erélyességétől a nép méltán várja, hogy a közbizodalomnál fogva a reá ruházandó rendeltetésének kellőkép megfelel.

A hires 3-ik zászlóaljban 150 nagyváradi fiu harcolt a szabadságéri, tisztán váradi fiukból alakittatott a 25-ik honvéd zászlóalj. A dicső szabadságharc alatt megfordult városunkban a szabadságharc egyik legnagyobb alakja Bem tábornok, ki 1848 december 6-án városunkban megszállott s itt adta ki hires kiáltványát a lázongó nemzetiségekhez s innen sietett Erdélybe a főhadvezetőség átvételére.

1848. junius hó 18. és 19-ikét városunkban töltötte szabadságharcunk lánglelkü apostola Kossuth Lajos is, ki Erdélyi Vazul akkori román püspök Szt. László-téri palotájában szállott meg. Ezen utazásának főcélja volt a P. Szent Márton határában létesült lőporgyár és a várban felállitott gyutacsgyár, valamint a hadfelszerelési raktárak megtekintése. Ezen alkalommal hazánk nagy fia több polgári családnál tett látogatást, igy egyebek között Mezey Mihály kir. közjegyző hasonnevű édes atyját és városi főpénztárnokunk szüleit Hegedüs Imre néhai édes atyját is meglátogatta s a látogatás emlékére a Hegedüs családnak mellszobrát ajándékozta. Ugyanezen alkalommal Mezey Mihályt egy szivarral kinálta meg, mely szivart ennek fia mai napig is őrzi mint drága ereklyét. Itt járt ez időtájt szabadságharcunk egyik gyászos alakja Paskievics Ervin gróf is az orosz hadak fővezére, valamint Görgey tábornok a gyászos világosi fegyver letétel után.

Vértanuink közül Szacsvay Imre 1849. október 24-én szenvedett dicső halált, nagy szülöttünk Nagy Sándor tábornok az aradi golgothán adta ki nemes és nagy lelkét s a távoli földön született, szabadságától megfosztott testvér nemzet fiatal szülöttje Rulikovszky Kázmér lengyel dzsidás százados 1849. augusztus hó 28-án szenvedett szabadságérzetéért Nagyváradon vértanui halált s apáink porai mellett nyugossza örök álmát.

Az abszolut korszakról kevés feljegyezni valónk van. 1850-ben a hatalom szava egyesitette a városokat Nagyváraddá s 1854-ben az ideiglenes főtörvényszéket Debrecenből Nagyváradra helyezték át. Az absolut korszak első kinevezett polgármestere Bölönyi Menyhért volt, ki azonban sem eléggé loijális sem eléggé erélyes nem volt, helyette tehát a helytartósági főnök Csorba Jánost nevezte ki. Neki legelső dolga volt, hogy Vattmann József kormányszéki tanácsost Braunhof János altábornagy kerületi parancsnokot, Dőry Gábor főispánt, Tormássy Jánost, Pauli Vilmost, és Ravazdy Istvánt diszpolgárokká választatta.

Ezen év aug. 13-án ismét nagy csapás érte városunkat a mondott napon ugyanis egy nyári záportól a körös anynyira megáradt, hogy Olasziban, a jelenlegi ezredévi emléktéren medréből kitört s nem kevesebb, mint 555 házat döntött romhalmazzá. Ingóságokban és jószágokban a szenvedett kár 166.000 ezüst frtra becsültetett. A szerencsétlenség közvetlen okozója azon körülmény volt, hogy a fapiac a mai reáliskola helyén volt s az ott kikötve levő tutajokat a megdagadt körös hullámai elszakitották s a Szt. László téri hidnál feltorlaszoltak s a viz medréből kicsapott. Az Orsolya zárda fő-utcai templom falán ma is látható a tábla, mely az akkori vizmagasságot jelzi. 6475 ember lett hajléktalanná. Azonnal megindult országszerte a segélyakció, maga a király járt elöl jó példával, ki 8000 frtot küldött az árviz károsultaknak a kormány 5000 frtot. Segélyt nyujtott Szaniszló Ferenc püspök, a káptalan, a város maga 30000 frt. kölcsönt vett fel s azt a segélyre szorulók között kiosztotta. A kormány azzal mutatta ki jóindulatát a város iránt, hogy jóllehet magánosok a bor és husfogyasztási adókért 25000 frt haszonbért igértek azt mégis a városnak adta ki 18000 frtért. Későbbi polgármesterek Takács Arnold, Lázár Mihály, Stettner Lajos, Topercer Ödön.

{C}

{C}

{C}

{C}

1861 január 21-én lép a polgármesteri székbe Lukács György s ugyancsak ő a március hó 21-én megejtett első képviselő választáson egyhangulag képviselővé választatott.

Az 1861 május hő 18-iki közgyülésen jelenti be a polgármester gróf Teleky László halálát, mire a város elhatározza hogy a temetésen küldöttségileg vesz részt fájdalma jeléül 2 héti gyászt rendel a munkásokat felhivja, hogy filléreikből gyászlobogót készittessenek s a kishidnál az alatt sorakozzanak s onnan vonuljanak a Nagy-Német-utcán a református templomba gyászisteni tiszteletre. Ekkor nevezték el a Német utcát örök időre Teleky utcának. A polgármesteri teendőket ez időben, minthogy akkoriban a képviselői állás a polgármesteri állással nem volt összeférhetetlen, Tarr Imre tanácsnok, helyettes polgármester látta el.

Az alkotmány helyreállitása után 1867. május 15-én volt az első tisztujitás, melyen ismét Lukács György választatott meg polgármesternek. Az akkori választásnak egyetlen élő tényezője él tudtommal körünkben, Szmetka György thb. tag, ki az akkori választáson V. Olaszi városrészre mint szavazatszedő bizottsági tag szerepelt. (Ekkor még a képviselő testület megalakitva nem lévén, a város 478 szavazattal biró polgára választotta a városi tisztikart).

Lukács György polgármester 1875-ben a belügyminiszteriumba hivatván meg, 1875. évi november hó 11-ik napján örökébe Sal Ferenc lépett.

*

Jelentésem végére értem tekintetes törvényhatósági bizottság, ezen időponttól kezdve a mai ünnepélyes pillanatig nincs mondani valóm, nem mintha e három évtizednek nem volnának feljegyzésre méltó eseményei, sőt ellenkezőleg e kor a vagyonosodás, a megerősödés a függetlenités dicső korszaka, de hallgatok, mert e három évtized történelmét a jelen nemzedék alkotta, átélte s végig küzdötte, nem szólok, mivel az én tanitómesteremnek e város élén negyedszázadnál több időt eltöltött férfiunak ténykedései, önzetlen munkálkodása nyitott könyv a város polgárai s a tekintetes Törvényhatósági bizottság előtt, s ma már meg nem támadható igazságként áll előttünk az a tény, hogy ő rakta le a szilárd alapot a melyen szeretett városunkat tovább fejleszthetjük, s az ország vidéki városai között kifejlődött óriási versenyben az első helyek egyikét biztosithatjuk számára.

E nagy és nemes törekvés lelkesitette utódát dr. BULYOVSZKY JÓZSEFet is, ki e nagy mű létrehozásának előmunkálataiban is fáradhatatlan buzgalommal dolgozott. S most méltóztassék még megengedni, hogy uj városi székházunk épitési történetet egy pár sorban ismertessem.

Az uj városháza felépitéséhez az első nagyobb lökést a kir. táblák decentralizációnak keresztül vitele adta meg. A volt kétemeletes városháza ugyanis a kir. táblának adatván át használatra az itt elhelyezve levő közigazgatási hivatalok kiköltözködtek, igy a rendőrség az 1891-ik évben a régi serház épületbe, a városi adóhivatal a fő-utcai régi városházába, a mérnöki hivatal, a tiszti ügyészség az Apolló épületbe költözött. A széthelyezés folytán a város minden egyes polgára, de különösen a város egyeteme a törvényhatósági bizottság érezte, hogy ezen a tarthatatlan állapotokon mielőbb segiteni kell. Boldogult emlékü főmérnökünk 1895 junius 11 napján iktatott beadványában a tisztviselőktől illetve ügyosztály vezetőktől bekért adatok alapján megteszi előterjesztését a városháza felépitésére, épitési helyül a régi reál és községi iskola helyét jelöli meg, mely telekrész 6371 négyszögmétert tesz ki, az épitésí költségeket 800.000 koronában irányozza elő. A szépitési és közlekedési szakbizottság 1895 julius hó 20-án a pénz és gazdaságügyi szakbizottság 1895 október hó 18-án foglalkozik a főmérnök beadványával s mindkét bizottság az épitésí összköltségeket 700.000 koronában állapitja meg. A városi tanács 1895 évi november 11-iki ülésében foglalkozik a városháza épitési kérdésével s ezen ülésből kimeritő részletes jelentést terjeszt a törvényhatósági bizottság elé. A törvényhatósági bizottság 1895 november 14-én tartott közgyülésében tárgyalja a tanácsi javaslatot s az épitési programot elfogadva megbizza a tanácsot, hogy a 700000 koronában megállapitott épitési költségre való tekintettel készitendő tervekre pályázatot hirdessen oly módon, hogy a 3 viszonylag legjobb pályamüre 6000–4000–2000 koronás pályadijat tüzzön ki, pályázati határidőül 1896 március hó 31-ik napját állapitván meg. A pályatervek megbirálására a polgármester elnöklete alatt kiküldettek Papp János v. tanácsnok, Busch Dávid főmérnök, Ragány János főszámvevő, Bozóky Béla, Knapp Ferencz, Száhlender Károly, b. tagok, Steindl Imre műegyetemi tanár és Ybl Lajos müépitész.

A kitüzött határidöre összesen 9 pályamü adatott be, melyek azonban az épitési költségek tullépése miatt a pályázati feltételeknek nem feleltek meg s igy a pályadijak nem is adattak ki, azonban 4 pályamü egyenkint 2000 koronával megvételre ajánltatott a közgyülésnek. Ifju Rimanóczy Kálmán, mint a „Patricius” jelligéjü terv, Hübner Jenő mint a „Városcimer” jeligéjü terv, Jaumann Benedek, mint a „Szent László” I. jeligéjü terv szerzője terveiket a kitett árért a város rendelkezésére bocsájtották, ellenben Láng Adolf a Szent László II. jeligéjü tervét csak kikötések mellet volt hajlandó átengedni, mely kikötéseket azonban a törvényhatósági bizottság el nem fogadott.

A városház épitő bizottság 1898 junius hó 27-én tartott ülésében elhatározta hogy javasolni fogja miszerint ifj. Rimanóczi Kálmán a megvásárolt tervek egybevetésével bizassék meg egy uj terv készitésével, ifju Rimanóczi Kálmán a megbizatásnak eleget tett terveket készit, azokat dijtalanul a város rendelkezésére bocsátja, e tervek a belügyminister ur által jóvá is hagyattak. A törvényhatósági bizottság határozata alapján a tanács az árlejtést kiirta, melyre pályáztak: ifju Rimanóczi Kálmán, Sztarill Ferenc, Guttmann József, Incze Lajos és társa, Ländler Ferenc. A kivitellel mint legelőnyösebb ajánlattevőt a törvényhatósági bizottság ifju Rimanóczi Kálmánt bizta meg, s vele a szerződést meg is kötötte. Megalakitotta a városháza épitésére a felügyelő bizottságot, melynek tagjai lettek a polgármester elnöklete alatt Bozóky Béla, Szahlender Károly, Pekanovits Imre, Hlatky Endre, dr. Hoványi Géza, dr. Dőry Ferenc, Sulyok István, dr. Vucskics Gyula, Sztarill Ferenc, Károly Irén, Köblös Ferenc és Weiman Béla thb. tagok, Dus László, Komlóssy József, Darvassy Lajos, dr. Grám Károly, Bordé Ferenc, Gerő Ármin, Busch Dávid, Ragány János és Hegedüs Géza v. tisztviselők, a jegyzőkönyvi teendőket Csordacsics Ferenc v. épitőmester végezte.

A régi reál és polgári iskola épületeinek lebontását vállalkozó épitész 1901 október hó 21-ik napján kezdte meg az alapozást 1902 február 26-án. A tisztán müszaki dolgok elbirálására és felügyeletére az épitési bizottság saját kebeléből egy szükebb körü tisztán szakértőkből álló bizottságot küldött ki, melynek tagjai voltak a város főmérnöke, Szahlender Károly, Bozóky Béla, Guttmann József, Pekanovits Imre, Sztarill Ferenc, Köblös Ferenc és Weimann Béla s a bizottságba meghivott Varró Domokos kir. főmérnök.

A nagybizottság 22, a szükebb körü pedig 12 ülést tartott s lelkiismeretes, önzetlen odaadó munkásságával oda törekedett, hogy e nagy mü czélszerüség, tartósság és csin tekintetében minden kivánalomnak megfeleljen, feladata könnyü volt, mert a mü tervezője s vállalkozója maga is egész lelki erejével és tudásával oda törekedett, hogy szülővárosának maradandó örökbecsü müvet alkosson. Az épités tartama alatt nagyobb szabásu eltérés az eredeti tervektől csak három esetben történt. Igy az eredetileg laposan tervezett utczavonal felőli fedélrészek „Mansard” alaku tetőszerkezetre változtattak, a nagy terem kibővittetett s a torony magasabbra vétetvén, annak felső befejezö része, homokkő helyett minden idő viszontagságainak ellenálló kemény kőből készittetett. Mindezen változások a törvényhatósági bizottság határozatából történtek s a többlet kiadások a megtakaritások, illetve engedmények terhére irattak elő. Az épitő munkálatokkal kapcsolatos összes munkákat nagyváradi iparos mesterek és munkások készitették. A nagyterem berendezését nyilt pályázat utján szintén ifju Rimanóczy Kálmán készitette és pedig helybeli asztalos gyárában, elismerést s becsülést szerezvén a helybeli asztalos iparnak Az összes hivatalos helyiségek uj butrait Kovács Kálmán, Széles Sándor és Preisz Mihály helybeli jónevü iparosok teljes megelégedésre készitették. Az összes helyiségekben a villanyvezetékeket Ganz és Társa budapesti cég, mint legelőnyösebb ajánlattevő rendezte be, a világitó testeket a főcsillárral, kandelláberekkel és falikarokkal együtt a budapesti lámpa- és fémáru gyár r. t. mint legolcsóbb ajánlattevő készitette és szállitotta izléssel, csinnal, teljes megelégedésünkre.

A toronyórát a helybeli jónevü Daday czég utóda, Mezey Dezső toronyórás készitette. A közgyülési terem csillár felhuzója szintén helybeli készitmény, Tátray Sándor lakatos mester mühelyét dicséri. A főlépcsőház és közgyülési terem falfestményeit a budapesti Lótz-féle mester iskola egyik tanára Udvary Géza festőmüvész festette. Az uj székházba a mérnöki és tiszti ügyészi hivatal 1903. október 24-én, adóügy és katona ügyosztály november 23-án, a rendörség november 28-án, a gazdasági tanácsnok, anyakönyvi hivatal, közigazgatási iroda, levéltár és árva szék deczember 2, 3 és 4-én, a polgármesteri iroda, aljegyzők deczember 7-én, a polgármester és főjegyző deczember 9-én költöztek át.

A legelső polgári esketés deczember 20-án, az első bizottsági ülés és pedig a szinügyi és villamos-világitási bizottság deczember 21-én, az első tanácsülés pedig deczember 23-án tartatott.

*

Szerény igényü fejtegetéseimnek legvégére értem s befejezésül idézem a tek. Törvényhatósági bizottság egyik fényes tollu és ékesszavu tagjának a városi székház alapkövének letétele alkalmából irt következő sorait:

,,A mi városunk uj háza legyen a haladó, javuló, szépülő uj világnak üdvöt adó meleg háza. Tartsa meg a régi világ erényeit, alapja, fala, teteje legyen erős és diszitse fel az uj világ izlésével, töltse meg a humanismus erényeivel.

Legyen a polgárerények temploma, hirdessenek benne igaz hitet, egy hitet, az emberszeretet áldásos evangéliumát.

Az ige váljék testté, ne legyen éhező, elhagyott jogfosztott, igaztalan előnyt élvező, vagy hátrányban sinylődő ember, minden jogos óhaj találjon jóságos meghallgatásra, mindenki jogos bizalommal lépjen be eme uj falak közzé, senki se távozzon igazságos orvoslás hiányában.

S a kik bent vezetendik a köznek életét, legyenek gondolkozó, érző a haladás eszméi iránt fogékony szabad szellemü egész emberek. Értsék meg a fejlődő élet igényeit, s igyekezzenek minden jóakaratukkal és képességükkel arra, hogy a közéletet a világosság jegyében vezessék, hogy ne csak szép, de jó is legyen ez az uj világ, s ne csak a ház legyen uj, de a benne élő szellem is.

Majd azután, ha az uj kövek beszélnek erről beszéljenek, ezt hirdessék s szavuk legyen igaz és áldás.