Megszámlált napjaink – versek
Megszámlált napjaink
Hajók siklanak a felhők között,
szárnytalanul
akár a hétköznapi gondolatok.
Tele vagyunk megélhetési gondokkal.
Szemét mindenütt.
Régen, a tengert kémlelték
a vágyaktól roskadozó lelkek.
Messzire menni kívántak mindenkor.
Szemetes már minden tenger.
És sepregetnünk kell az egekben is.
Csak vágyaink nagyobbak gondjainknál.
Rendetlenítenénk szüntelen.
Üres már nekünk minden.
Az Űr, az Úr, az Órák,
amelyek életre szólóan bennünk ketyegnek.
Nagymutatók kerengnek,
minden mánus mögénk mutat.
Kelyheit nyitja a szép.
Sorba állunk édeskés adagjaiért.
Magába süllyed és tágul minden nap.
Nem fontos meddig élünk.
V-alakban vonulunk változatlan,
gyorsulunk álomkanyarokban.
Magunkra utalva:
mi leszünk az álhatatlan csillagok.
Szerelmem
Tekinteted kandallójának fényében
látom hiányzó felem.
Tükörképzetem melleinek gyümölcsös az illata.
Kristályokká szépült nők sorából,
karátok csiszolt tükréből
lépsz elém, olykor kéretlenül .
Meztelenségeddel cirógatod
múltban tékozolt éveim.
Helyed használatlan pótszék,
vendég ott ritkán ült s tapsolt
a függönyön túl sziporkázó létre.
Egész csak képzeletemben voltam.
Ködökben húztam meg magam,
társtalan isten.
Sápadt villanás
rozoga gépkocsim piszkos szélvédőjén.
Pucér élet
Ma újabb redőt
rakott arcomra
a leépülés.
Szoknya lesz belőlem,
amit egy alkalommal
leránt magáról
hűtlen szeretőm.