Bihari régiónk regénye
Az írócimborától ajándékba kapott kötetnek részemről egyértelműen nagyobb odafigyelés dukál, mint más szerző véletlenszerűen kezem ügyébe kerülő, még nyomdaszagú művének. A kultúraszervező, szépíró, szenvedélyes fotós és dalszerző Kocsis Csaba legújabb kötete*, A legelső pandúr, ha belelapoz az ember, afféle ifjúsági regénynek, másfél századdal korábbi történelmi leckekönyvnek tűnik, ámde a kezdeti sorokon, első oldalakon túljutva mélyülni kezd a sárréti világ. Magyarán: formát kap, sodrást ölt a regény, s kibontakozik előttünk a 19. század nagy-biharországi élete a szóban forgó könyv lapjain. Akár az eperfa lombozata.
A regényhős O’sváth Pál, a debreceni diák az 1848-as forradalom és szabadságharcban hadnagyként harcol csapatával, majd két éven át bujdosik. Tehetsége, becsülete révén községi jegyző, majd pandúr lesz. Nem annyira az életútjából, mint inkább a tetteiből építkezik a szerző, aki nem is titkolja, hogy korabeli dokumentumokkal hitelesíti az általa leírottakat. Persze a fikció, az írói fantázia és tehetség segíti a szerencsés révbe jutást. Főleg gyakori párbeszédei frissítik, élénkítik az olvasói figyelmet, s teszik elhihetővé a regényben sorjázó történeteket, lett légyen szó a vesztes szabadságharcosok meneküléséről, avagy később marha- és lótolvaj betyárok, zsiványok kézre kerítéséről, egyebekről. Az igazság bajnokáról szóló regény egyben szűkebb pátriánk, az egykori Nagy-Biharország nosztalgikus felidézése is.
Kocsis Csaba korábbi könyveit ismerve bátorkodom kijelenteni, hogy legújabb műve ihletett férfimunka. Olvasni élvezetes és tanulságos, még akkor is, ha manapság a betyárok, a zsiványok aszfaltos utakon, csillogó limuzinokon száguldozva próbálnak elszökni a mögöttük kék fénnyel villogó pandúrok elől. Mai pandúrok, akikről legjobb jóindulattal sem állíthatjuk, hogy O’sváth Pál makulátlan ükunokái. Másfél száz év alatt igen sokat változott a világ kettészelt Biharországunkban is.
A szóban forgó regény elolvasására szentelt időért cserében kapunk is valamit: egyenes, érthető gondolatot, tiszta magyar beszédet, s néha olyan, már napi használaton kívüli patinás, archaikus tájszavakat is, amelyeknek megfejtéséhez, bizony, értelmező szótár is szükségeltetik.