Megosztom
Brelai színek áthallással
állok a parton, s hullámokban
elébem jönnek a színek, árnyalat
nélkül, nyersen, mintha valahol
óriás vörös test kapott volna léket;
furcsa ízű itt a hajnal, szájamban
terjeng fanyar vér-bukéja, szólni sem
tudok, csak nyelem a sós permetet,
berúgnék én feledve istent, embert, de
inkább józanul fel vagyok ajzva, emlékszem
minden volt és eljövendő napra…
lábhoz tett figyelemmel várok, s a part
fölött átcsap az idő mindent ígérve,
semmit sem betartva
zöld láthatár alatt, sápadt hegyek tenyerén
tenger nyújtózik, gyerek-tekintetként kék
és ösztönös, haragos, vagy méla,
játszana most vagy pusztítana,
neki egyre megy…
feszített felszínét alig fodrozza
egy apró barna hajó, s távolba vész
az egykoron fehér, most már
rőten röpdöső vitorla