2011. augusztus 22 | Ady András | Irodalom

Végtelen

mindig mások álmai
mélyén, mint túlhordott
magzatok, csak tények
hunyt szemű embriói
vagyunk, test nélkül,
körvonalak, sejtelmek,
valótlan valók

(micsoda briliáns karrier:
más erotikus vagy
rémálmának lenni)

valaki éppen felébredt,
a semmi csatlósaként
lét és nemlét közt hagyott,
csak remény, hogy más is álmodik
velem, s a szíve alatti végtelen
halálban tovább alhatok