Ratis osculorum
pár verset küldök mit az elmúlt lomha időben
néhány hét folyamán ladikolva találtam a csöndben
míg a szelíd puha hold mosolyogva figyelte a művem
csónakomat nagy apályától meg is óvta eközben
nézd el kérlek a félkész állapotát az egyiknek
ám elküldeni mégis emígyen akartam erősen
és ez meglátod most megy majd teljesedésbe
Küldök olyan versekből is neked itt becsatolva,
mely szövegek száraz horzskővel még csiszolandók,
és kiadásuk most, amikor buja májusi zápor-
verte mezőn szalad erre meg arra a sok nép,
s én itt kuksolok egymagam egy száraz kalyibában…
szóval a közlés még intencionált kusza aktus.
Mint amikor szaporán és rettenetes nagy özönnel
zúdul az… ám én azt mondom, hogy most meneküljünk
és a hasonlatokat ha lehet ne nagyon szaporítsuk.
Horzsköveim kallódnak a májusi campuson itt-ott,
és ezidáig nem volt módom a vers-csiszolásra.
Kérlek tégedet, olvasd el szigorú figyelemmel
ezt a nehány verset, mit küldök e mélre csatolva.
Lesz köztük, szívem, bizonyára nem egy, amit ismersz,
s lesznek majd vadiújak, meglásd: friss ropogással
törnek ezek finoman gyöngyözve a drága szivedbe,
s ott méltó helyüket foglalván, édes örömre
váltják gondjaidat meg esetleg barna kedélyed…
Csókjaimat lehelem szét, s versszövegek viszik őket
messzire innen, ahol te lakol, kincsem, csak azért is,
és ott rád úsznak, simogatva a csókjaim, édes,
ellepnek finoman téged, tudod, ott, ahol érnek.
Így hát mindeme versek csók-tutajok, telerakva
nagy halom ízes portékával: mind a tiéd ez!