Tél
Összerándul a lég, a szó,
Dadog a fény, éj bevakol.
Füst vonaglik a kéményből,
Űzi a tűz, s mondja: megöl.
Puszta puszta. Rálóg a csend.
A hópelyhek ereszkednek
Rajta pillén, mint takaró,
Ha valaki már nem horkol,
Mert tüdőben kis jégcsapok
Vágnak durván vakablakot
az életnek, hogy kiszálljon,
s a halállal ne vitázzon.