2011. augusztus 2 | Molnár Zsolt | Irodalom

A tükör fájdalma

Vérzik a tükör.
Leláncolva, kitámasztott szemhéjakkal
ámulsz hogy vagy még.
E határod előtti mocsárban,
gúzsba kötött szárnyú angyalnak háttal,
repedt haranggal a szívben
és gondolatokkal, melyek megüszkösödtek

A gyökértelenség majd kiszárít.
A semminek leszel kaméleonja.
De addig arcodból köd szitál.
Mosolyod megfagy, lehull és eltemettetik.
Te is mennél utána.

És neked vérzik a tükör.
Ez a sorsod, nyeletlen balta.
mégis kiragad valami innen
és a pusztába elhajít,
ahol már kivágták a fákat,
a mocsarat lecsapolták,
a kaméleon hamuval beszórt szivárvány.