Az írói „én” körbejárása
Az írói én tudatban a zsúfolt belső térben a redukció világosságot és tiszta rendet teremthet. Az eleven, hajlékony, erőskezű gondolatok erejének felfedezés funkciója lesz. A látvány és gondolatok egymásba írásának lehetősége felismerésekhez vezet.
Egymásra rétegeződnek a szimultán észlelt látványok, a percepciók dinamikái, a látás, hallás és pszichikum szétválaszthatatlansága.
A jelenben észlelt események és a hozzájuk társított emlékek a tudatban együtt álló, egymást előhívó képeket hoznak létre egyetlen ábrázolási rendszerben. Ezzel szintetizálni lehet a külső és belső látványt, az észlelés jelenének és a gondolat vagy emlékezés múltjának az időzónáit.
Az írói én átjárhatóságot teremt az optikai és pszichikai valóság között. Ezt a komplexitást a legkoncentráltabb transzcendentális elemekkel is lehet gazdagítani.
Az írásokból mindig a jól kivehető kontúrokkal megrajzolt önarckép bontakozik ki, a különböző színű egymásra csúszott életképek, az ambivalencia pedig hozzájárul az írás, a testi realitás, a gondolati és szellemi realitás közötti lebegés érzetéhez.