Buffalo Bill Nagyváradon
A Nagyvárad című napilapban 1906. július elején megjelent rövid beharangozó cikkből kiderül, hogy városunk közönségének is alkalma lesz a híres amerikai lovas társaság szenzációszámba menő mutatványait megtekinteni július 20-án. El is jött hamar a váradiak által várva várt nap!
Azon a napon, 1906. július 20-án, pénteken, nagyon korán ébredtek az egyébként is keveset alvók, de a kényelmes, híresen későn kelők is, mivel már a hónap eleje óta tényként kezelték a városban, hogy az amerikai vadnyugat, a „Wild West” európai turnéja során épp aznap hajnalban érkezik meg Kolozsvárról. Kora hajnal volt még, amikor a főpályaudvar felé vezető utcákon már százak masíroztak vad indiánokat, cowboyokat és egyéb furcsaságokat látni. A vonat 5 óra 46 perckor érkezett meg, és ekkorra már nagy tömeg várt a pályaudvar előtt és a környező utcákban. Itt voltak a hajnalig tartó mulatozásból hazafele tartó híres korhelyek, a munkába indulók, de azok a szépasszonyok is, akik máskor kilenc óra után keltek, és csak a délelőtti korzón lehetett látni őket. Szóval aki csak tehette, eljött az állomáshoz csodát látni! A baj ott kezdődött, amikor a tömeg az állomás területére is behatolt, és megtöltötte a vágányok közötti teret is. Annyian lettek, hogy a város rendőrkapitányának, Gerő Árminnak és tisztjeinek, Horváth Gézának és Réz Bertalannak kellett a rendet fenntartaniuk. A társulathoz tartozó rakodók főnöke felszólította Gerő Ármin rendőrkapitányt, hogy távolíttassa el a tömeget a vagonok közeléből, mert akadályozzák a gyors kipakolást, és főleg nagyon balesetveszélyes az ott tartózkodásuk. Erre derék rendőreink még nagyobb számban, sikeresen visszaszorították a sokaságot a teherpályaudvar előtti térről. A rakodás tehát megkezdődhetett.
Kevéssel hat óra előtt jelezték, hogy érkezik a „Buffaló-vonat” a személyzettel. A szerelvény, amit egy MÁV-főmérnök vezetett, az amerikai társulaté volt, csak a mozdony volt az állam tulajdona. Sárga kocsik sorakoztak, oldalukon Buffalo Wild West felirattal. Az európai turné előtt, a vasúti kocsik gyártásakor az építők figyelembe vették az összes érintendő európai vasúti híd és alagút méretét, nehogy fennakadások legyenek, hiszen a turné programja percre pontosan ki volt számolva.
Lássuk, hogyan is írja le a napilap tudósítója az állomásra érkező vonatot: „A mozdony után következő alacsony, de hosszu kocsik, az igáslovak istálói, tele mintegy 150 erős markos maklenburgi igás lovakkal. Az istálókocsik éppen ugy mint a többiek, önműködő kapcsolókészülékekkel vannak ellátva, amelyek oldalt, kivülről kezelhetők, és igy ki van zárva a kocsikapcsoló munkások nálunk oly gyakran előforduló szerencsétlensége, összezuzattatása, Az isstálókocsik után hatkerekü lórékon sulyosan megrakott igáskocsik vannak elhelyezve. Ahogy a vonat megáll, nyomban megkezdődik a kiwagonirozás. Az istálókocsikból kiengedik az igáslovakat, amelyek a legnagyobb rendben sorakoznak a társzekerek elé, és azok kiindulnak a bedeszkázott vágányok közéből, majd elindulnak a város felé sorban a kocsik ki a lóvásártérre. Amerre csak eldübörögnek ezek a nehéz kocsik, mindenki kiváncsian nézi mi van a társzekereken. Sátorfölszerelés, ládák, oszlopok, rudak, konyhafelszerelések stb. Három ilyen vonat, három ilyen rakomány érkezett Kolozsvárról Buffallóékkal Nagyváradra. A harmadik különvonat hozta a személyzetet. Mikor azonban ez a harmadik különvonat berobogott a nagyváradi állomásra, akkoráig a Buffaló sátrak már álltak a lóvásártéren.”
A sátorállítás azonnal megkezdődött a Lóvásártéren, mihelyt az állomásról érkező társzekerek elfoglalták pontosan kijelölt helyüket. Nem kellett senkit irányítani, mindenki pontosan tudta, hol a helye. A cég angol és amerikai munkásai ügyesen, leleményesen és precízen dolgoztak. Mire az első transzport utolsó kocsija megérkezett, a téren már állt a konyhasátor, a kémények füstöltek, és készült 300 ember számára a villásreggeli. Fél kilencre a teljes személyzet megérkezett, mindenki bevonult az étkezősátorba és megreggelizett.
„Thea, tojás, vajaskenyér, csokoládé, kávé, angol bélszin burgonyával, leves satöbbi állott rendelkezésre. Mindenki azt kapott a mit kért. Teljes demokrácia az egész vonalon. A sátorkészitő verejtékes munkás, az indiánfőnök, a kígyóbüvölőnő, a vállalat mérnökei, mind együtt három nagyon hosszu asztalnál” – számol be a menüről is a napilap tudósítója.
Elképzelni is nehéz, milyen apparátus, milyen felszereltség kellett mindehhez, és milyen pontossággal működött minden ebben az akkori időben tájainkon eddig még nem látott amerikai „üzemben”. „Nincs az a fényes establishment, amelynek konyhájában és éttermében nagyobb rend és kifogástalanabb kiszolgálás lett volna, mint amilyen ebben a szellős ponyvaalkotmányban volt tapasztalható. A konyha mellett meszárszék, hütő készülék, éléskamra, mosogatóhelyisegek, söntés, szóval minden, amire csak szükség lehet.”
Az újság tudósítója olyasmiket tapasztalt a délelőtti látogatáson, amiket csak a „time is money”, azaz „az idő pénz” országában láthatott volna.
Amint kész lett az egzotikus mutatványok sátora, már beengedték a rendezők az embereket. Furcsa dolgokat lehetett itt látni, a kék bőrű embertől az üvegcserepeken táncoló rézbőrű indiánon át a kígyószelídítő nőig. Aztán volt még a sátorban táncra betanított kakadu, egy mindössze egy méter magas, babaarcú hercegkisasszony és sok minden más is. A gyorsbeszédű kikiáltóban a cikkíró egy volt vígszínházi színésznövendékre ismert, aki eleinte zavarban volt az ismerős láttán, de a munkája végeztével mégis odament hozzá, és nyilatkozott is. „Kivándoroltam Amerikába és itthon hagytam szinészálmaimat. Dolgozni nem szégyen, és itten megfizetnek. Emellett Bufallóéknál az egész jövőm biztosítva van. Más élet van Amerikában, csak dolgozni kell.”
A nagy érdeklődéssel várt délutáni előadásra már dél körül elindult a közönség. Teli villamoskocsik és konflisok vitték a tömeget, köztük sok vidékit, de a járdákon is tömött sorokban vonult a nép a Lóvásártér felé. A helyszínen az óriási sátor könnyedén nyelte el a sokaságot.
Délután két órakor kezdődött meg az első előadás. A sátor hatalmas porondján feltűntek az indiánok, cowboyok és kozákok vad lovaikon. Ha semmi más nem lett volna a műsorban, már ez a felvonulás betölthetné a programot. A sokféle kosztüm és a szebbnél szebb lovak csodás látványt nyújtottak. Kétszáznegyven lovas vonult fel, majd bevágtatott az öreg Cody ezredes, vagyis a világhíres Buffalo Bill, és megadta a jelet a csatározásra, ő pedig vágtató lováról egyenként lőtte le a feldobott agyaggalambokat. Ez a mutatvány aratta a legnagyobb sikert. De nagy tapsot kaptak a lovas kozákok is, akik úgy uralták lovaikat, mintha hozzájuk nőttek volna. Volt még a műsorban hurokdobás, lándzsa- és baltavetés és más ügyességi mutatvány. Az előadás végén az amerikai rezesbanda eljátszotta a Rákóczy-indulót, amit a közönség nagy tetszéssel és hangos ovációval fogadott. Arról már nem is beszélve, hogy a társalgó sátoron az amerikai, az angol és a magyar lobogó is ki volt tűzve, s ez szintén nagyon tetszett a közönségnek.
A délutáni előadás alatt futó zápor mosta el a júliusi hőséget és a port a Lóvásártérről, a harcoló tehenészlegények és az indiánok kissé megáztak, de senki sem vette zokon az égi áldást – számol be a krónikás a másnapi lapban.
Megtudjuk még, hogy előadás után, újabb biléta vásárlásával, külön sátrakban varieté mutatványokban és más érdekességekben gyönyörködhettek a kíváncsiak. Egy nagyobb sátorban egy kígyóbűvölő nő volt az attrakció, „aki az elképzelhető picinysége mellett a legarányosabban fejlett és bájosan kedves arcú nő volt”.
Este sor került a második meghirdetett előadásra is, szintén hatalmas tömeg előtt. A rendezők szerint egy-egy előadást tízezer ember tekintett meg. Este tíz órakor már bontották is a hatalmas sátrat, pakolták össze a felszerelést és nemsokára elindult a menet az állomásra, majd a bevagonírozás után a vonatok a másnapi előadások színhelye, Szatmárnémeti felé vették az irányt.
Farkas László
Életrajzi adatok: William Frederick „Buffalo Bill” Cody (Le Claire, Iowa, 1846. február 26. – Denver, Colorado, 1917. január 10.) amerikai katona, bölényvadász és showman volt. A Vadnyugat legszínesebb figurája volt, vadnyugati bemutatóiról lett híres. 1872-ben megkapta a Becsületrendet (Medal of Honor). Rövid ideig Carlos Montezuma apacs indián is csatlakozott vándor előadócsoportjához. A Buffalo Bill becenevet akkor kapta, amikor szerződésben vállalta, hogy a Kansas Pacific Vasúttársaság építőmunkásait ellátja bölényhússal (buffalo angolul bölényt jelent). Állítólag 4800 bölényt ölt meg 18 hónap alatt, 1867–1868-ban. 71 esztendősen, veseelégtelenségben hunyt el. (Forrás: Wikipédia)
Nyitókép: William F. „Buffalo Bill” Cody puskával és nyereggel, kb. 1900. A fényképet kézzel színezte: Adolf Spohr, 1958 (Forrás: Buffalo Bill Center of the West, Cody, Wyoming)
Galériabeli képek: A hirdetések a Nagyvárad 1906. júliusi számaiból származnak
(Megjelent a Várad 2023./4. számában)
