Szembenézni a realitással, újrateremteni a helyzeteket
A nagyváradi Illyés Gyula könyvesboltban megtartott irodalmi találkozón Szűcs László, a Várad főszerkesztője köszöntötte a termet zsúfolásig megtöltő résztvevőket, és bemutatta a folyóirat legutóbbi lapszámát. Kántor Lajossal, a februári meghívottal Kőrössi P. József beszélgetett. Az irodalomtörténész említést tett arról, miszerint tartozik még Nagyváradnak azzal, hogy méltóképpen megemlékezik Bölöni Sándorról. Az 1982-ben elhunyt újságíró, műfordító, irodalomszervező próbálkozott irodalmi folyóirat beindításával is, a váradi színházért is sokat tett.
Ezután főleg három személyiség került középpontba– Szabédi László, Csiki László és Domokos Géza – a róluk írott könyvek apropóján, akiknek alakját Kántor Lajos visszahozta úgymond a közgondolkodás terébe.
Az irodalomtörténész ismerte személyesen Szabédit, akit zseninek tartottak kortársai. A költő, újságíró, műfordító, műkedvelő nyelvész kiállt a Bolyai Egyetem mellett az univerzitás beolvasztása idején, s emiatt állandóan zaklatta a szekuritáté. Kántor Lajos ötödéves volt az egyetemen, amikor Szabédi László öngyilkos lett. Kétségbeesés volt ez, leszámolás saját magával. Úgy szabadulhatott volna, ha vállalja, hogy besúgó lesz. Kántor Lajosnak a Szabédiról írott könyvében izgalmas politikatörténeti levelek találhatók. Az egyik levélben például Szabédi védelmébe vette Márton Áron püspököt.
Ezt követően a Barátom a malomban – Négykezes Csiki Lászlóval című kötetről mesélt a meghívott. Szó esett a költővel, drámaíróval való barátságáról és szakmai kapcsolatáról. Amint elhangzott, a Kalotaszentkirály zentelki részén lévő vízimalom a Csiki Lászlóé volt, és aztán „a mi malmunk lett”. Közös vonás volt bennük a malom szeretete.
A Domokos Géza kockázatai című könyv a közelmúlt megítélése szempontjából fontos mű. Az irodalomtörténész mindig „előás” egy-egy fontos személyiséget – más megvilágításba helyezve.
Végül a Konglomerát (Erdély) című könyvről beszélgettek. A kötet dokumentum és fikció. „Három nagy halott elmélkedik, beszélget, vitatkozik létkérdésekről.” A három személyiség (SzGSz): Szabédi László, Gaál Gábor, aki a lapszerkesztésben elődje volt Kántornak a Korunk folyóiratnál, valamint Szilágyi Domokos, hiszen a költő nemzedéktársa, barátja volt az irodalomtörténésznek. Hármójuk szembesítésével jön ki a konglomerátum. Mindhárman vállalták az Erdély-sorsot. A könyv kapcsán az is szóba került, hogy bebontható-e a Magyarországon kialakult archaizáló, népies, idealizált Erdély-kép. Két véglet létezik: vagy az van, hogy „Erdély a miénk, mit akarnak itt a románok”, vagy pedig rácsodálkoznak a magyarországiak, hogy Erdélyben milyen szépen beszélünk magyarul. Nem csupán a politikai pártok miatt van ez. Szembe kell nézni a realitással, újrateremtve a helyzeteket – fejtegette Kántor Lajos.
A skanzen Erdély-kép lebontásával foglalkozik egy idén megjelenő könyv is, a Valahol van egy város. Arról szól, hogy tág értelemben kinek mit jelent a városi lét s e létben magyarként meglenni – Végeltől Esterházyig. Az Erdély fővárosa Európában című készülő kötet pedig elsősorban magyarországiaknak szól majd. Az irodalomtörténész hangsúlyozta: a sírás, panaszkodás elvágyódáshoz segít hozzá. Meg kell találni azt, hogy milyen pozitív dolgok vannak. És nyitni kell a fiatalok felé is, hiszen vannak új lehetőségek.
A Törzsasztal következő vendége március 20-án a Norvégiában élő Kun Árpád lesz, a Boldog Észak című regény szerzője.