Színház bárhol lehet

DARABoló címmel felolvasó-színházi sorozatot indított útjára a nagyváradi Szigligeti Színház. Elsőként Háy János – Machiavelli azonos című műve alapján írt – Mandragóra című darabját mutatták be a Szigligeti Társulat színművészei, alternatív térben, a sok fiatalt is bevonzó Moszkva Kávézóban. A rendezvénysorozat mibenlétéről, a további tervekről beszélgettünk Hunyadi István színművésszel, a felolvasó-színházi sorozat ötletgazdájával, valamint segítőivel, szervezőtársaival, Piski Fekete Enikő művészeti igazgatói titkárral és Karetka Adalbert művészeti titkárral. (Szerk. megj.: utóbbiak december hónap folyamán távoztak a színház kötelékéből.)

Hol máshol is beszélgethettünk volna egy kora délutáni hétköznapon, mint épp a Moszkva Kávézóban. Arról, hogyan is adódott a DARABoló ötlete, Hunyadi István mesélt: „Régóta gondolkodom azon, mivel is lehetne még bővíteni a színházi repertoárt. A magyar dráma napján mutattuk be a Szigligeti Társulattal felolvasó-színházi formában Székely Csaba Bányavíz című drámáját, és sikere volt az előadásnak a nézők körében. Ez a rendezvény fölidézte bennem a kolozsvári egyetemi évek emlékeit. Salat Lehel színművésznek volt egy felolvasó-színházi sorozata. Mindig nagy érdeklődést mutattak ez iránt az emberek. Havonta tartottak felolvasó-színházi estet. A száz férőhelyes stúdióteremben mindig összegyűltek 120-130-an. Főleg diákokból állt a közönség, hiszen elsősorban olyan darabok hangzottak el, amelyeknek valamiféle módon közük volt a tantervhez. A Bányavíz újfent meghozta a kedvemet ehhez a műfajhoz.”

Nem nagyon szokás otthon, a kuckónkban színdarabokat olvasni. Kortárs műveket pláne nem. Azért gondoltak arra, hogy kellene egy olyan sorozatot indítani, amely ebben az évadban elsősorban kortárs magyar drámákkal foglalkozna. Nem kell más korból áthozni egy-egy történetet, nem kellenek elidegenítő effektusok, különleges díszletek és jelmezek, a problémák aktuálisak, a nézők közel érezhetik magukhoz ezeket a drámákat. Hunyadi István arról is szólt, hogy könnyűnek tűnik ez a műfaj, mégis elég színészpróbáló feladat úgy felolvasni egy színdarabot, hogy valami történjen a nézők lelkében.

Folyamatosan választják ki a felolvasandó műveket és az ezeknek megfelelő helyszíneket. A Moszkva Kávézó kitűnő helyszínnek bizonyult az első felolvasó-színházi esthez, hiszen a Mandragóra történetének zöme kocsmában játszódik.

Decemberben sűrűsödnek a teendők, ezért januárban lesz a sorozat következő eseménye. Olyasmit szeretnének választani, ami kapcsolódik a decemberi ünnepkörhöz. A karácsony a szeretet ünnepe, ám az ajándékozás, a családi együttlétek öröme mellett oly sokszor föltűnik a szomorúság is. Ünnepek idején rengeteg öngyilkosság is történik. Vajon miért van ez így? Mindenki küszködik valamiképpen és valamiért. Miként éljünk? Hogyan találjunk rá a boldogságra? Látszólag szabadjára vagyunk engedve, a szabadság mégis oly sokszor pusztán illúzió. Nem szabad szemet hunyni mindezek fölött…

A kortárs magyar drámákon van tehát a hangsúly ebben az évadban. Lehetséges, hogy a világirodalomból is beemelnek a repertoárba egy-egy művet, ha az reflektál a magyar drámairodalomra, ha van olyan mondandója, ami megérintheti a magyar nézőket. A három szervező ezért folyamatosan keresgél, kutakodik.

Hogy elsőként miért a Mandragórára esett a választás? Háy Jánosnak Machiavelli azonos című drámája alapján írott műve még nem befutott, közismert darab, ám a szöveg megtetszett, olyan, amit érdemes felolvasni – hangzott a válasz. Háy érdekesen aktualizálta Machiavellit. Olyan fordulatok kerültek a történetbe, amelyek még inkább maivá teszik. A színházban egyszerre két darabot is próbáltak éppen a színészek, ám a felkért szereplők szívesen vállalták a közreműködést, kedvük kerekedett hozzá. Volt közös szövegértelmezés, mindenki elmondta, mit gondol a történetről, egy-egy figuráról. „Jól érezzük magunkat, amikor a szöveggel foglalkozunk. Keressük, milyen lecsapódása van bennünk a mondandónak” – magyarázták. Igyekszenek megérteni a szereplők belső világát. A külsőségek elképzelését a nézőkre bízzák. Bárki javasolhat darabokat, örömmel várják az ötleteket, fölvetéseket a kollégáktól.

A DARABoló elnevezést poénos címnek szánták, amelyben van valamiféle kettősség is. Több mindenre lehet vonatkoztatni, például egy gyári gépre, ám nem darabok legyártásáról van szó.

A tervek között szerepel Kerékgyártó István Puzzle című drámájának felolvasó-színházi bemutatása, s gondoltak valamelyik Egressy Zoltán-darabra is.

Fölmerült az is, hogy gyermekeknek is tartanak felolvasószínházat – sok játékkal, bohóctréfákkal színesítve az előadást. Lehetne rendezvényeket szervezni árvaházakban, kórházakban is.

Hunyadi István elmondta: „Kutatási vágy van bennem, hogyan lehet nem színházi terekben színházat teremteni. Mégpedig úgy, hogy megérintse az előadás az emberek lelkét. Előfordul az is, hogy ül valaki egy gyönyörű színházban, még sincs varázslat, elmarad a csoda. Persze, megvan ma is a színházi előadások létjogosultsága. A színház templom. Ám jó mást is keresni. Más lehetőségeket. Más (játék)tereket.”

Váradon még nem szokott hozzá a közönség az alternatív színházi terekhez, van, aki fanyalog, pedig izgalmas produkciók jöhetnek létre különleges terekben is. Jó példa volt erre az Európa című előadás, amelyet a félixfürdői vasútállomáson és vonaton játszottak, valamint az Ödipusz, amelyet a Léderer-malomban láthatott a nagyérdemű (mindkét produkciót Szabó K. István rendezte). Karetka Adalbert hangsúlyozta: „Színház bárhol lehet.” A lényeg, hogy létrejöjjön a varázslat. Hunyadi István megemlítette: amikor a diákokkal a Körös-parton, a Garasos híd mellett játszottak (készülve az Iskola a színházban – színház az iskolában program egyik eseményére), odavonzottak néhány embert. Sokat jelent néha egy-egy pillanat is, amely megragadja, bűvöletbe ejti, eltöprengteti a nézelődőt. Nyáron akár szabadtéri felolvasószínházat is lehet tartani.

A felolvasó-színházi estekre a belépés ingyenes. Az első rendezvényen téglajegyeket lehetett vásárolni. A bevételt a Szigligeti Színház új stúdiójának kialakítására fordították. Mint elhangzott: fontos, hogy elkészüljön a stúdió, hiszen az olyan tér volna, amit csak a Szigligeti Színház használ.

Arról is szó esett, mennyire lényeges a közös munka. Van úgy, hogy némely próbafolyamat során nem működik megfelelően a kommunikáció (vagy épp időhiányban szenvednek a színészek, vagy falakat húznak fel maguk köré). A Mandragóra-bemutató előtt négy-öt alkalommal ültek össze, s meglehetősen jól sikeredtek ezek a megbeszélések. Arra is gondot fordítottak, hogy a Moszkva Kávézóban az új, nemdohányzó teremben tartsák meg az előadást, hogy azok is kedvet kapjanak az eseményhez, akiket eltántorítana a cigarettafüst. Piski Fekete Enikő megjegyezte: szerencséjük van a Moszkvával, hiszen bármikor szívesen adnak termet a színháziak számára. Persze nemcsak a Moszkvában lesz felolvasószínház, keresnek más tereket is.

A DARABoló ötletgazdái úgy vélik: Várad művészeti életébe e rendezvénysorozat mindenképpen belefér, hiszen annyira nem bővelkedünk a kulturális eseményekben. A DARABoló pedig érdekes színfoltja lehet a színházi életnek.

A DARABoló első estjére sokan voltak kíváncsiak. Zsúfolásig megtelt a Moszkva Kávézó új, lakályosan berendezett, nemdohányzó terme. A hangulat kellemes volt, mintha csak jó barátok gyűltek volna össze egy tágas szobában.

A Szigligeti Társulat színészei, Hunyadi István, ifj. Kovács Levente, Dimény Levente, Csatlós Lóránt, Kiss Csaba, Ababi Csilla, Pitz Melinda, Kocsis Gyula olvasták föl a színdarabot. Érződött, hogy élvezik a játékot, örömmel adják elő a kiválasztott művet.

A Mandragórában sok az irónia, ugyanakkor jócskán található mondandójában keserű bölcsesség és mélység. Eltöprenghetünk azon, hogy a jó érdekében tehetünk-e rosszat, egyáltalában mi a jó és mi a rossz. Persze mindig lehet találni mentséget a hitványságra. Ám a végén úgyis mindenki egyedül marad, ha máskor nem, a halálakor, legfeljebb egy rosszindulatú ápoló lesz mellette.

Az előadás után kötetlenül lehetett beszélgetni a színészekkel a darabról, a színház világáról. A szervezők sok pozitív visszajelzést kaptak: kellenek az ilyen események a váradi kulturális életet színesítendő. Színház ez is, csak másképpen, hiszen oldottabb, közvetlenebb a hangulat. A szervezők, a művészek szeretnék, ha a későbbiekben egy-egy ilyen esemény után a nézők bátrabban beszélgetnének a színészekkel.