Jambus és metamodern
Szűk körű, de jó hangulatú író-olvasó találkozón vettek részt mindazok, akik csütörtökön délután eljöttek a Gheorghe Şincai Bihar Megyei Könyvtár második emeleti tanácstermébe, ahol a Várad kulturális folyóirat szervezésében Fábián Judit nagyváradi költő volt a vendég. Meghívottunkkal Tóth Hajnal szerkesztő beszélgetett, miután az olvasók figyelmébe ajánlotta a Várad legutóbbi, márciusi lapszámát, Fábián Judit írásaiból pedig nemcsak a szerző, hanem Máté Zsófia szerkesztő is felolvasott.
Későn érő típusnak tartja magát Fábián Judit, s ebben része van annak is, hogy olyan családból származik, amelyben már volt egy irodalmár: az édesapa, Fábián Sándor. Gyerekként olykor úgy érezte, már nem akar több verset hallani, mondta a fiatal költő, és azt is elárulta: sajnálja, hogy a generációs szakadék miatt kevés idejük volt a versekről beszélni édesapjával. Az öt éve eltávozott Fábián Sándor hagyatéka még feldolgozásra vár, például az egykori Kelet-Nyugat számai, de kéziratok is várnak még digitalizálásra. A feladat egész embert kívánna, ő pedig számítógépes munkája mellett nem mindig érez energiát arra, hogy ezt a munkát folytass, árulta el a szerző. Többször is említette, számára mennyire fontos, hogy a virtuális világ mellett a „szerves élet” jelen legyen mindennapjaiban. Ez az érzés egyébként több versében is visszaköszön.
Ő maga 2011 óta publikál, első, Edzés kábelen című verseskötete 2015-ben jelent meg. Azóta is folyamatosan közöl nyomtatott és internetes lapokban egyaránt, és fordítani is elkezdett. Német kortárs költők (német–angol szakon végzett) verseit kezdte lefordítani, egyelőre a fióknak, mint mondta, a szerzőkkel még nem lépett kapcsolatba. Ennek is több oka van, például a németországi szigorú adatvédelmi előírások, illetve az is kérdéses, a szerzők mit szólnának a fordításokhoz, hiszen azokat nem tudják ellenőrizni, ebben a fordítóprogramok sem nyújtanak segítséget. Fábián Judit versei románul is megjelentek Bertóti Johanna fordításában, a román szövegek – amint erről a találkozó közönsége is meggyőződhetett – visszaadják azokat a hangulatokat, amelyeket az eredeti versek megfogalmaznak, és ezért ő hálás fordítójának, bár a műhelymunkában nem tudott részt venni, árulta el a szerző, aki mindkét nyelven felolvasta például Egy tengeri kagyló című versét.
Verset szerinte igazán anyanyelven lehet írni, válaszolta az egyik kérdésére, s az is kiderült, hogy számára fontos a stilisztika, a klasszikus versmértékek ismerete. Sajátságos „játéka”, hogy egy-egy versötletét mind kötött formában, mint szabad versként megírja, figyelve, hogyan változik annak értelme.
„Úgy érzem, felnőttem ahhoz a századhoz, amelyben felnőttem, de nem tudok felnőni ahhoz, amelyikben élnem kéne” – vallotta meg Fábián Judit, majd ismét kitért arra, mennyire fontos számára, hogy az élő, szerves világgal is legyen kapcsolata, illetve kérdés számára, hogyan lehet definiálni a metamodern költészetet.