2015. január 3 | Nagy Márta Júlia | Irodalom

Soha nem mi kellünk

Errefelé úgy tépkedik le a szíveket,
Mint a málnaszemeket a kánikulában;
A kert végében zöld szövevény,
És madárhad fülsiketítő zsivajgása.
Milyen édes a szíved, ahogy oldódik
A szájban! – mondja, akit ezelőtt meg se láttam –
Soha nem mi kellünk, sóhajtom helyette is.
Slágermoraj, majd odvas csönd a házban,
Sugarak örvénye nyílik az áttetsző ragyogásban.