Az egyetlen évszak
Amikor megszülettem, a Nap
leszakadt a fáról,
amit most meredve nézek,
hátamat a nappal árnyékában
a lámpafénynek vetve.
Ez az egyetlen évszak: az éjszaka,
amíg nyitva tartom a szemem,
és nem hullik fény a héj mögé,
a kertbe, ahol nézem a fát –
hogy változik helyettem.
Nagyon messze vagy: létezel,
és nélkülem fogsz meghalni.
Nézd, hogy rángatja, színezi, cirógatja
a fát a távolság, ami elől elbújt a Nap,
amikor megszülettem.
Lehullott, mint egy termés.
Vannak tehát évszakok,
de valahol máshol vannak.