Ferdítések – A lépcső alján más cérna járja
Sorozatunk számára ezúttal olyan szófordulatokat választottam, amelyeket ferdíteni sem érdemes, mert teljes értelmetlenség lenne belőle.
Bátran mondhatom, hogy szinte naponta használjuk a „nincs kedvem” vagy „semmi kedvem sincs” kijelentéseket, amikor olyasmi merül fel, amihez nem fűlik a fogunk. Ez utóbbi ige, a fűlik is kihalóban van, többen nem értik, mint ahányan elfogadják, sőt használják, de a kedv hiányát senki sem érti félre. Na, de ha a déli megyékben használatos „nu mă trage ața” szólással mentegetőzne valaki, erdélyi tájainkon kevesen értenék, mit keres a cérnahúzogatás a mondandóban valaminek az elhalasztása kapcsán. De ha a húzogatást el is hagynánk, s csak annyit mondanánk, hogy nincs hozzá cérnám, akkor sem ujjongana fel senki azzal, hogy na, ezt már értem.
Egy másik, hasonlóan „ferdíthetetlen” román kifejezés a „mașina la scară”. Ezt leggyakrabban olyan emberekre mondják, akik nem szenvednek hiányt semmiben, nem hiányzik nekik semmi, még jóformán az utcára sem kell kilépniük, mert a lépcső alján ott várja már őket az autó. S ha esetleg ilyesmi hangzik el egy álszerény illetővel kapcsolatban, az legföljebb kiegészíti azzal, hogy ő azért ki szokott menni a kapu elé. Jól ismerjük az ilyen megjátszott szerénységű egyéneket, s velük kapcsolatban gyakran emlegetjük, hogy aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Senkinek sem kell magyarázni ennek a szólásnak az értelmét, de a fordítással nem érdemes kísérletezni, mert nem lesz jó vége. Ahogy annak a nagyon plasztikus szólásnak a ferdítésével sem, miszerint egy bolond százat csinál. Az utánzó kedv ugyanis közismerten általános emberi tulajdonság, s ha megtetszik valami furcsaság, nem elmélkedünk sokat, hanem lekoppintjuk.
Az eddigi példák, gondolom, bebizonyították, hogy nem ellenségeskedést akarok szítani vagy nevetségessé tenni az egyik vagy a másik népszokást, de ha netán valaki mégis rossz szándékot sejtene a példáim mögött, mondanék néhány nagyon közel álló példát is, természetesen ezek esetében sem ajánlom a ferdítést.
Egy-egy váratlanul bekövetkező tett vagy esemény válthatja ki azt a minősítést, miszerint minden előzetes bejelentés nélkül történtek a dolgok. Románul ezt úgy szokás mondani, hogy „pe nepusă masa”, egyértelműen arra utalva, hogy úgy érkezik be az ebéd, hogy meg sincs terítve. Ugyanígy hasonló értelmű a lélekszakadva, illetve a „cu sufletul la gură” kifejezés, vagy a sok beszédnek sok az alja, más szóval sok beszéd szegénység közmondás és a román „vorba lungă sărăcia omului”. Ez utóbbi esetében már-már nem is kellene nagyon óvnom senkit a ferdítgetésétől. De nem is szeretném úgy befejezni ezt az írást, hogy bárki is ferdítésre történő rejtett buzdítást érezzen ki a sorok közül, ezért említeném meg a mindkét népet jellemző vallásosság ellenére aránylag sokszor emlegetett templomot, amit mi a szegénységgel összekötve használunk, mondván, hogy szegény, mint a templom egere, mivel a legcsodálatosabb díszek közepette sem találna magának ennivalót egy egér, és éhen halna ott. A román nyelvben viszont a templom ajtaját emlegetik gyakran az álszent, képmutató emberekre, mondván, hogy „nu sunt ușă de biserică”, illetve a feltűnően ájtatoskodókra, hogy „e ușă de biserică”. És mindenki megérti. De ha templom, mi maradjunk csak az egerünknél, ne firtassuk az ajtókat.
(Megjelent a Várad 2021/9. számában)