Fénylő partokon
Érezlek bár, de el nem érlek,
karomba hulló messzeségek
álmát ringatom.
Szélfútta porszem lettem újra,
a mindenséggel összebújva
fénylő partokon
várlak úgy, mintha jöttöd volna
hullámok mélyét jelző bója,
fárosz, őrtorony.
Örvénylő vágyak vére csöppen,
időtlen csendbe töltöm, s közben
lelkem foltozom
ezredév óta ébren, talpon,
néha lépteid neszét hallom
fénylő partokon.
B. Mihály Csilla
(Megjelent a Várad 2021/5. számában)
Illusztráció: Csathó Töhötöm