Nyílt levél a Bihar megyei kulturális intézmények mellett
Aggodalommal vettük tudomásul a közbeszédben megjelent, a Bihar Megyei Tanács fennhatóságába tartozó kulturális intézmények összevonásáról szóló értesüléseket, illetve ugyanezen helyhatóság azon szándékát, hogy beleavatkozzon az alárendelt kulturális intézmények és alkalmazottaik közötti munkaviszonyba. Felháborítónak tartjuk, hogy ezek az értesülések ilyen könnyedséggel felmerülhetnek, de azt is, hogy ezekből mindennemű szakmaiság és a szakterület jellegzetességeinek figyelembe vétele teljességgel hiányzik.
Maga a tény, hogy ezek az információk egy évtizeddel a Nagyváradi Állami Színház intézményi átszervezését követően látnak napvilágot, illetve mindössze néhány hónappal az után, hogy ezek a kulturális intézmények és a Bihar Megyei Tanács egyéb alárendelt intézményei létszámleépítésre voltak rákényszerítve, világos bizonyítéka egyrészt annak, hogy a szándék hátterében nem a sokat emlegetett takarékosság áll, másrészt pedig annak, hogy a hatóság közpolitikái teljes mértékben híján vannak bárminemű koherenciának.
Másfelől figyelemre méltó az a sietség, amellyel a szerkezeti leépítés, sőt egyes intézmények erőltetett összevonása, szándékolt és fokozatos, akár törvénybeütköző módon történő ellehetetlenítése, jogi személyiségük megszüntetése zajlik, aminek nyilvánvaló következménye, hogy ezek az intézmények elveszítik a műsoruk és kulturális projektjeik fölötti szabadságukat. Ez a hajthatatlanság már csak azért is meglepő, hiszen ezen keresztül egy olyan színházi működési modell igazolására és legitimálására történik kísérlet, amelyről Romániában már egyértelműen bebizonyosodott, hogy katasztrofális következményekkel jár: a kommunizmus idején fennálló, mélységesen működésképtelen úgynevezett „közös adminisztrációtól” egészen a Bukaresti Nemzeti Opera és a Ion Dacian Operett- és Musicalszínház nemrégiben lezajlott, erőltetett és csak nagy nehézségek árán helyrehozott összevonásáig, a hazai színházi élet elegendő sajnálatos példával szolgál arra, hogy az ehhez hasonló intézkedések egyes intézmények művészi és gazdasági kiszolgáltatottságához és identitásuk tönkretételéhez vezetnek. Hiányoznak viszont azok a példák, amelyek alátámasztanák, hogy az intézmények összevonása a kulturális kínálat vonzóbbá tételéhez járul hozzá.
Európai szinten is, a munkaszerződések (határozott vagy határozatlan) időtartamától függetlenül, alapos megfontolások állnak amögött, hogy a hatóságok nem vonják össze a színházakat, mondjuk, a Théâtre National Populaire-t a szintén Lyonban működő Théâtre de la Croix-Rousse-szal, vagy a Schaubühnét a Berliner Ensemble-lel, hogy csak néhány példát említsünk.
Tisztességtelen, hogy a feltételezett hatékonyságnak a kulturális intézmények dolgozói essenek áldozatul, ahelyett, hogy politikai és törvényhozói akarattal megteremtődnének azok a föltétlenül szükséges mechanizmusok, amelyekkel ezeknek az intézményeknek a teljesítménye növelhető. Erre van példa számos európai államban, ahol például a bérezés a munka mennyiségének és minőségének függvényében, a személyzet előléptetése jól meghatározott kritériumok alapján történik, minden saját bevétellel az intézmény rendelkezhet, egységes szerkezeti felépítést ír elő a törvény, új szponzori jogszabályokat fogadtak el stb.
Kötelességünknek érezzük eloszlatni azt a mítoszt is, amely szerint a kultúra túlzottan sok erőforrást használ. Először is a kultúrára szánt költségek elenyészők az egyéb közpénzből finanszírozott területekhez, de akár a többi európai országban a kultúra számára elkülönített költségvetéshez képest is. Másodsorban az oktatáson kívül a kultúra az egyetlen olyan terület, ahol a közpénzből történő beruházás hosszú távú pozitív, sőt nélkülözhetetlen eredményeket hoz a társadalom lelki egészségét és életminőségét tekintve: a kultúra városokat és régiókat élénkít fel, növeli a lakosok életszínvonalát, miközben a kreativitás és a sokszínűség előtérbe helyezésével, a nézők önreflexióra és a környező világ kritikus szemléletére való ösztönzésével formálja a mai ember polgári és morális profilját, meglágyítja a durvaságokat, elsimítja a konfliktusokat és felébreszti a lelkiismeretet. Úgy véljük, minden, a kultúrára fordított forrásokat érintő vitában mindezeket figyelembe kell venni, még akkor is, ha a felsorolt pozitív hozadékok közül némelyik csupán nemzedékek múlva lesz mérhető. A Bihar Megyei Tanácsnak az előrevetített összevonásról szóló diskurzusából hiányoznak ezek a megfontolások.
Ugyanakkor szeretnénk visszautasítani két olyan állítást, amely az utóbbi időben rendszeresen vissza-visszatér, mégpedig azt, hogy a világjárvány miatt a kultúra erőforrásait csökkenteni kell, illetve az ezen a területen dolgozók „nem termeltek” semmit ebben az időszakban. Mindkettő tévedés: a területnek továbbra is használnia és fejlesztenie kell erőforrásait, hiszen tudvalevő, hogy a művészi alkotás létrehozásához aprólékos munka, gyakorlat és kitartó odaadás szükséges. Mindezek nélkül oktalanság azt hinni, hogy a pandémia után a kulturális élet „gombnyomásra” újra felveheti korábbi ritmusát. Ha így tesszük fel a kérdést, a művész vagy tágabb értelemben a kulturális dolgozó szerepének puszta „gyártási elemmé” vagy csupán a költségvetést zabáló és csökkentésért kiáltó szerkezeti felépítés egyik sorszámává redukálása egyenlő a művészet társadalomban betöltött küldetésének semmibe vételével, ami a kultúra egészét tekintve igen káros hozzáállás.
Nem utolsósorban, véleményünk szerint legalábbis, tisztességtelen, hogy a világjárványt – amely súlyos, ám természeténél fogva véges – egyes fenntartó hatóságok ürügyként használják fel a kulturális intézmények kiszolgáltatottságának növelésére, akár szerkezeti felépítésük csökkentése vagy éppen megszüntetése, akár a gyártásra szánt költségvetés drasztikus csökkentése révén. A pandémia nem legitimálhatja a kulturális intézmények ellehetetlenítését. Ellenkezőleg: a nehéz időszak túllépésének egyik hozadéka kell legyen a kultúra és a kulturális területen dolgozók megerősítése.
Felszólítjuk a Bihar megyei hatóságokat, tartózkodjanak minden olyan intézkedéstől, amely károsan érintené az alárendeltségébe tartozó kulturális intézmények működését, kérjük ugyanakkor a területen illetékeseket, ügyeljenek arra, hogy a kultúrához való hozzáférésről szóló, Románia Alkotmányának 33. szakasza által garantált jogok ne sérüljenek és váljanak tartalmatlanná Bihar vagy egyéb megyék helyhatóságainak elsietett intézkedései miatt, amelyek egy olyan terület követelményeit hagyják látványosan figyelmen kívül, amelyet valójában védelmezniük kellene.
Vlad Zamfirescu – igazgató, Bulandra Színház, Bukarest
Dorina Lazăr – igazgató, Odeon Színház, Bukarest
Gelu Colceag – igazgató, Teatrul Mic, Bukarest
Marinela Țepuș – igazgató, Nottara Színház, Bukarest
Maia Morgenstern – igazgató, Állami Zsidó Színház, Bukarest
George Ivașcu – igazgató, Metropolis Színház, Román Dramaturgok Színháza, Bukarest
Vasile Muraru – igazgató, Constantin Tănase Revüszínház, Bukarest
Anca Florea – igazgató, Masca Színház, Bukarest
Cristian Șofron – igazgató, Stela Popescu Színház, Bukarest
Vava Ștefănescu – igazgató, Nemzeti Táncközpont, Bukarest
Adrian Găzdaru – igazgató, Excelsior Színház, Bukarest
Călin Mocanu – igazgató, Țăndărică Színház, Bukarest
Gabriel Coveșeanu – igazgató, Ion Creangă Színház, Bukarest
Gabriel Fătu – igazgató, Bukaresti Ioan I. Dalles Nevelési és Kulturális Központ
Ioana Bogățan – igazgató, Prichindel Bábszínház, Gyulafehérvár
Bogdan Costea – igazgató, Ioan Slavici Klasszikus Színház, Arad
Radu Macrinici – igazgató, Nagybányai Városi Színház
Marcel Anghel – igazgató, Victor Ion Popa Színház, Bârlad
Marius Rogojinschi – igazgató, Vasilache Gyermek- és Ifjúsági Színház, Botoșani
Dan Cogălniceanu – igazgató, Sică Alexandrescu Színház, Brassó
Mihaela Soloceanu – igazgató, Arlechino Színház, Brassó
Radu Nichifor – igazgató, Maria Filotti Színház, Brăila
Mihai Măniuțiu – igazgató, Kolozsvári Nemzeti Színház
Tompa Gábor – igazgató, Kolozsvári Állami Magyar Színház
Emanuel Petran – igazgató, Puck Bábszínház, Kolozsvár
Erwin Șimșensohn – igazgató, Konstancai Állami Színház
Aurel Palade – igazgató, Căluțul de mare Gyermek- és Ifjúsági Színház, Konstanca
Mihai Panaitescu – igazgató, Teatrul de Artă, Déva
Florin Toma – főigazgató, Fani Tardini Drámai Színház, Galați
Eduard Șișu – igazgató, Gulliver Bábszínház, Galați
Albu István – igazgató, Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós
Veress Albert – igazgató, Csíki Játékszín, Csíkszereda
Nagy Pál – igazgató, Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely
Czvikker Katalin – igazgató, Szigligeti Színház, Nagyvárad
Gianina Cărbunariu – igazgató, Teatrul Tineretului, Piatra Neamț
Mihaela Aldea – igazgató, Toma Caragiu Színház, Ploiești
Ovidiu Caița – igazgató, Szatmárnémeti Északi Színház
Anna Popa – igazgató, Andrei Mureșanu Színház, Sepsiszentgyörgy
Bocsárdi László – igazgató, Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
Adrian Tibu – igazgató, Gong Gyermek- és Ifjúsági Színház, Nagyszeben
Carmen Veronica Steiciuc – igazgató, Matei Vișniec Városi Színház, Suceava
Cosmin Brehuță – igazgató, Elvira Godeanu Drámai Színház, Târgu-Jiu
Gáspárik Attila – Főigazgató, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
Gavril Cadariu – igazgató, Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház, Marosvásárhely
Ada Hausvater – igazgató, Temesvári Nemzeti Színház
Balázs Attila – igazgató, Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár
Lucian Vărșăndan – igazgató, Temesvári Állami Német Színház
Laurențiu Pleșa – igazgató, Merlin Gyermek- és Ifjúsági Színház, Temesvár
Ionuț Paul Ștefan – igazgató, Jean Bart Színház, Tulcea
Cătălin Grigoraș – igazgató, Aureliu Manea Nemzeti Színház, Torda
Bessenyei Gedő István – igazgató, Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata